Előfizetői tartalom

Olyan időszak jön, ami megterheli a családok költségvetését

Portfolio
A magyar társadalomra nem feltétlenül jellemző a pénzügyi tudatosság, sőt egyre inkább úgy tűnik, hogy a 2008-ban kezdődött gazdasági válság után sem sikerült a helyes tanulságokat levonni. Ami viszont biztató, hogy egyre több kezdeményezés irányul arra, hogy a fiatalok már ne kövessék el a korábbi generációk hibáit. De hogyan lehetnénk tudatosabbak, mik a legszükségesebb pénzügyi információk, és egyáltalán: kitől kellene ezeket megtanulnunk? Kevesen látják ezeket a kérdéseket mélyebben, mint a követeléskezelő cégek: ezért is kérdeztük a pénzügyi tudatosságról Felfalusi Pétert, az Intrum Justitia Zrt. vezérigazgatóját. Az év végéhez közeledve felmerül a kérdés, hogy az előttünk álló karácsonyi időszak, a vásárlási és költekezési csúcsszezon az a része az évnek, amikor fokozott pénzügyi tudatosságra lenne szüksége az embereknek?

Egy évben három olyan időszakról beszélhetünk, amelyek az átlagosnál jobban megterhelik a családok költségvetését. Ezek közül a karácsony a legjelentősebb, hiszen amikor a szeretteink megajándékozásáról van szó, hajlamosak vagyunk túlköltekezni. Ez kétféleképpen történhet: hiteleket veszünk fel, vagy előre költekezünk, ami úgy lehetséges, hogy sok cégnél karácsony...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés