Bank

Milliárdos nyereség a Gránit Banknál

MTI
Portfolio
A Gránit Bank tavaly 14 százalékkal növelte hitelezési tevékenységét, így aktívan hozzájárult a gazdasági növekedéshez - hangsúlyozta Varga Mihály a pénzintézet éves közgyűlésén.
Hasonló témákról is szó lesz Hitelezés 2018 konferenciánkon, az utolsó helyek még kiadók!


A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi tájékoztatása szerint Varga Mihály elmondta:
  • a Gránit Bank 2010 májusában alig több mint 7 milliárd forintos mérlegfőösszeggel kezdte meg működését, amely
  • 2017 végére 306 milliárd forintra duzzadt és 980 millió forint adózás előtti eredményt ért el.
A Gránit Bank Magyarországon élenjárónak számít a digitalizáción alapuló korszerűsítések terén, így az ország versenyképességének erősítéséhez is hozzájárul. A magyar állam tavaly decemberben értékesítette ugyan a tulajdonában lévő Gránit-részvényeket, de továbbra is partnerként tekintünk a pénzintézetre - mondta Varga Mihály.

A bank tavalyi számai A tervezettet meghaladó, 306 milliárd forint mérlegfőösszeggel zárta az elmúlt évet a bank, miközben adózás előtti nyeresége 980 millió forintra nőtt az előző évi 240 millió forintról. A társaság 306 milliárd forint fölötti mérlegfőösszege éves átlagban 64,2 százalékos növekedést jelent a bank 2010-es májusi indulása óta. 2017 végén a bank hitelállománya meghaladta a 116 milliárd forintot, ami az előző évi 102 milliárdhoz képest 14 százalékos növekedést jelent. Az összes ügyfélkihelyezésből több mint 66 milliárd forint a kis- és középvállalkozások fejlődését segíti. A prudens és konzervatív hitelezési gyakorlatnak köszönhetően a bank portfóliójának minősége kiváló, az eszközállomány 100 százaléka problémamentes. A hitelintézet betétállománya 2016 végéhez képest 38 százalékkal nőtt és meghaladta a 240 milliárd forintot, ügyfeleinek száma egy év alatt 20 százalékkal emelkedett. A bank tavaly júliusban a hazai pénzintézetek között elsőként nyitott lakossági bankszámlát videós azonosítással, 2018-ban már a lakossági bankszámlák harmadát online, videós azonosítással és elektronikus aláírással nyitja meg - ismertette közleményében a Gránit Bank.

Hegedüs Évával, a bank első emberével készült interjúnk itt olvasható:2013 júniusában az NGM 2,58 Mrd Ft tőkeemeléssel 49%-os tulajdonrészt szerzett a bankban, majd 3,1 milliárd forintos tőkeemelést hajtottak végre 2015 legvégén, amiből az állam 1,7 milliárd forint, a Pannónia Nyugdíjpénztár 1,4 milliárd forint befektetést vállalt.

A bank 2016. áprilisi közgyűlésének döntése nyomán az MKB Nyugdíjpénztár 2 milliárd forint összegben emelt tőkét, így az állam részesedése 45%-ra, majd pedig 2017-re 36,5 %-ra csökkent, miután a Pannónia Nyugdíjpénztár és az MKB Nyugdíjpénztár együttesen 1,12 Mrd Ft összegű tőkeemelést hajtott végre.

2017 decemberében Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója nyerte a társaság 36,5%-os állami részvénycsomagjára kiírt tendert, így ő lett a bank többségi tulajdonosa. Az ajánlott ár 4,5 milliárd forint, miután az állam csaknem 4,3 milliárd forintot fektetett a társaságba az elmúlt 5 évben.

Hasonló témákról is szó lesz Hitelezés 2018 konferenciánkon, az utolsó helyek még kiadók!
GettyImages-172781953federalreserve
GettyImages-200487905-002
Csaknem pormentes lesz az ALDI magyarországi logisztikai bázisa
STA_0781
SZG_9276
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online előadás
Tőzsdei hullámlovaglás kezdő kereskedőknek.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
ekb_getty