Kamatmentes hitel: még 3 gyerek kell a teljes tartozás elengedéséhez
Bank

Kamatmentes hitel: még 3 gyerek kell a teljes tartozás elengedéséhez

Portfolio
A 2019. július 1-jéig már meglévő gyermekek figyelembe vétele nélkül kell számítani a kettő, illetve három gyermeket az új kamatmentes hitel fennálló tőketartozása 30%-ának, illetve 100%-ának kormány általi elengedéséhez - tájékoztatta a Portfolio-t az EMMI.


Pontosította Novák Katalin államtitkárnak az InfoRádió Aréna című műsorában elhangzott félreérthető mondatait az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Munkatársuk elmondta:

nem felel meg a valóságnak, hogy akinek már van két gyermeke, az 2019. július 1-je után születendő harmadik gyermekének köszönhetően a teljes, akár 10 milliós kamatmentes hitel elengedésére jogosult lenne, a három gyermek számolását ugyanis 2019. július 1-je után kell indítani.

Ezzel tehát már több korlátozó hatású intézkedés is napvilágra került az új hitellel kapcsolatban vasárnap óta:
  • Szankcionálja a kormány, ha nem születik gyerek: 5 éven belül meg kell születnie egy gyereknek ahhoz, hogy a kamatmentes hitel ne váljon piaci kamatozásúvá (bármit is jelentsen ez, hiszen a hitel típusa egyelőre nem ismert), és ne kelljen visszafizetni az első 5 év kamattámogatását is (ennek összege 5%-os kamattámogatás, 10 milliós összeg és 20 év futamidő esetén számításaink szerint közel 2,2 millió forint),
  • nem lehet figyelembe venni a tartozás-elengedés során a már meglévő gyerekeket, tehát még legalább két gyereket kell szülni 2019. július 1-je után ahhoz, hogy az aktuális tartozás 30%-át, és hármat, hogy a 100%-át elengedjék,
  • a kamatmentes egyébként hitelt azok kapják meg, akik 3 éves munkaviszonnyal rendelkező első házasok (ebbe a munkaviszonyba a felsőoktatási tanulmány ideje és a gyes/gyed is beleszámít).


Falusi CSOK

A Portfolio Csoporthoz tartozó HelloVidék falusi CSOK település keresője: egyedi információk, lakásárak, népszámlálási adatok, gazdasági statisztikák, egyéb mutatók 2486 településről.

vonatmav
FrankfurtTőzsde
cimlapkep_milestone_budapest
qr-kód mobilfizetés
Szekesfehervar MFB rendezveny19
munkások ipar
GettyImages-173211363
President of Bolivia Evo Morales Ayma
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Esti szeminárium
Tőzsdei hullámlovaglás kezdő kereskedőknek.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
jamie dimon_getty