Bank

Ambiciózus tervekkel rukkolt elő az Erste a vállalati hitelezésben

Portfolio
Mindössze néhány év alatt több mint a duplájára növelte vállalati hitelállományát az Erste Bank: a nagyvállalati hiteleknél az állomány a triplájára, míg a kereskedelmi célú ingatlanok és a kkv-szektor esetében több mint a duplájára gyarapodott. A pénzintézet tervei szerint öt éven belül a legnagyobb vállalati hitelezővé válik Magyarországon - derült ki a közleményükből.
A bankcsoport második negyedéves gyorsjelentéséről itt írtunk:
A témáról bővebben is szó lesz a Portfolio szeptember 12-ei Business and Finance Summit konferenciáján. Ne maradj le róla!



Meghaladta a 700 milliárd forintot az Erste Bank vállalati hiteleinek állománya augusztus végén. A 707 milliárd forintot elérő állomány 22 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az állomány a 2015 év végén mértnek több mint a duplájára, 135 százalékkal bővült. Az újonnan folyósított hitelek összege az idei első nyolc hónapban elérte a 164 milliárd forintot, ami 13 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban.

Az Erste azt tervezi, hogy öt éven belül a legnagyobb vállalati hitelezővé válik Magyarországon - ismertette Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.

A vállalati hitelállomány növekedéséhez minden terület hozzájárult. A kereskedelmi célú ingatlanok esetében a hitelállomány idén augusztus végén elérte a 270 milliárd forintot, amely éves összehasonlításban 13 százalékos, míg 2015 végével összevetve 119 százalékos bővülést jelent.

A nagyvállalati hiteleknél 178 milliárd forintot elérő hitelállomány tavaly augusztushoz képest 27 százalékos gyarapodást mutat, 2015 végéhez viszonyítva pedig több mint a triplájára, 217 százalékkal nőtt. Ezen a területen az új kihelyezések értéke (49 milliárd forint) az idei első nyolc hónapban 36 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A kis- és középvállalkozói hitelek állománya 2015 vége óta több mint a duplájára, 118 százalékkal 229 milliárd forintra bővült. Ez 23 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit. Az Erste Bank az idei első nyolc hónapban a kkv-szektorba 48 milliárd forint új hitelt helyezett ki, 14 százalékkal többet, mint a tavalyi azonos időszakban.

Az önkormányzati szektor esetében az új kihelyezés idén január és augusztus között 270 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, és elérte a 10 milliárd forintot. Az állomány egy év alatt több mint a duplájára, 14 milliárdról 30 milliárd forintra nőtt augusztus végére.
A vállalati hitelezés gyors bővülése mellett az állomány továbbra is igen egészséges, a kkv-hitelek, valamint a nagyvállalati- és a kereskedelmi célú ingatlanok finanszírozásának aránya továbbra is nagyjából harmados.

Az NHP Fix program keretében eddig több mint 14 milliárd forint értékben kötött szerződést, amely a bank vállalati piaci részesedésének megfelelő arányt jelent a teljes szerződött hitelállományból. A tapasztalatok alapján a konstrukciót elsősorban a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban működő vállalkozások veszik igénybe, ugyanakkor a cégek részéről most lényegesen kisebb az érdeklődés a lehetőség iránt, mint a korábbi NHP-programok esetében.

Az Erste a mezőgazdaság finanszírozásában hagyományosan jó teljesít, 10 százalék feletti, dinamikusan növekvő piaci részesedésével a legnagyobb szereplők közé tartozik. Az agrárhitelek állománya augusztus végén elérte a 107 milliárd forintot, amely éves összevetésben 38 százalékos növekedést mutat, míg 2015 végéhez képest 87 százalékos bővülést jelent. Az új kihelyezések értéke az elmúlt egy évben 320 százalékkal haladta meg az előző 12 hónap eredményét. Az agráriumon belül az élelmiszeripar is dinamikusan bővül, a szektorhoz kötődő hitelállomány egy év alatt 20 milliárdról 32 milliárd forintra nőtt.
Roska Botond
Ader Janos 2050 Magyarorszag klimasemlegesseg GettyImages-810451352
Varga Judit magyar vetoGettyImages-1156220693
unios tagsag visszaforditas Emmanuel Macron GettyImages-1187821001
Motor app Continental
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Első lépések a tőzsdei megtakarítások felé.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
deutsche bank_getty