koronavírus_getty_editorial
Bank

Utazási tilalmat vezettek be a nagybankok Olaszország felé

Portfolio
Többek között a Goldman Sachs, a JP Morgan, a Citigroup és a Credit Suisse is azt kéri dolgozóitól, hogy minden Olaszországba irányuló üzleti utat mondjanak le, miután kiderült, hogy Észak-Olaszországban nagy területen elterjedt a koronavírus - írja a New York Post.

Az amerikai nagybankok mellett a Lazard, a Deutsche Bank és a BNP Paribas is azt kéri dolgozóitól, hogy kétszer is gondolják meg, hogy nem életbevágó üzleti ügy miatt Észak-Olaszországba utazzanak – állítják az ügyre rálátó források. Ők úgy tudják, hogy akinek mégis utaznia kell Észak-Olaszországba, annak speciális engedélyt kell kérnie a felsővezetéstől.

A Goldman azt a tájékoztatást adta, hogy utazási korlátozásai az olasz Lombardia és Veneto régiókra, valamint Dél-Koreára vonatkoznak, emellett azt tanácsolják a dolgozóknak, hogy kerüljék más olasz helységek látogatását is.

A JP Morgan és a Goldman arra kérte dolgozóit, hogy akik Észak-Olaszországban jártak, azok maradjanak otthon legalább 14 napot. Ezekhez képest a japán Nomura még szigorúbb intézkedéseket hozott, a források szerint ők minden olyan országra vonatkozóan kiterjesztették az utazási korlátozást, ahol megjelent a vírus, így például Franciaországra is.

Az Észak-Olaszországban bankhálózattal bíró pénzintézetek arra kérték ottani dolgozóikat, hogy otthonról dolgozzanak és ne menjenek be az irodákba, emellett üzleti utazásaikat is halasszák el.

Címlapkép: Emanuele Cremaschi/Getty Images

Ola
New Yorki tőzsde
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 19.
Portfolio HR Revolution 2020
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Elemző / Vezető elemző

Elemző / Vezető elemző
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
mnb_getty