magnet bank mti
Bank

19 millió forintos bírságot kapott a MagNet Bank az MNB-től

Portfolio
Az MNB 19 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra, többek között a vállalatirányítással, az ügyfélcsoportképzéssel, egy átvett portfólió árfolyamkülönbözetének elszámolásával, illetve az értékvesztés meghatározásával kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt - derül ki a jegybanki közleményből.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) – helyszíni ellenőrzést is magában foglaló – célvizsgálatot folytatott a MagNet Bank Zrt.-nél (MagNet Bank) és leányvállalatánál, a MagNet Faktor Zrt.-nél számos tevékenységi terület áttekintésére. Az ellenőrzés a 2017. december 31-től a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át.

A jegybank vizsgálata nyomán egyebek közt megállapította, hogy a vállalatirányítás terén a MagNet Bank számos magas kockázati súlyú tevékenysége és szakterülete kapcsán nem végzett belső ellenőri vizsgálatot, illetve nem rendelkezik az összeférhetetlenségek és érdekkonfliktusok feltárására és nyilvántartására vonatkozó megfelelő belső szabályozással.

A hitelezési kockázatok terén – egy korábbi vizsgálatának eredményéhez hasonlóan – a jegybank ismételten feltárta, hogy a hitelintézet a vállalati hitelezés kapcsán nem tett eleget a jogszabályi előírások szerinti (a gazdasági függőségek feltárása utáni) ügyfélcsoport-képzési kötelezettségének. Az értékvesztésképzés vonatkozásában a csoportos értékvesztés meghatározására felhasznált modelljével kapcsolatban is hiányosságok voltak megállapíthatók. Elmaradt az ezzel kapcsolatban elvárt intézkedések megfelelő implementációja, továbbá a hitelintézet számvitelileg alá nem támasztott módon mutatta be egy külső partnertől átvett portfóliója esetében az arra vonatkozó árfolyamkülönbözet elszámolását.

Mindezek és további hiányosságok miatt az MNB ma publikált határozatában 2020. szeptember 30-i határidővel kötelezte a MagNet Bankot, a feltárt problémák megszüntetésére. A hitelintézetnek az előírt kötelezettségek teljeskörű végrehajtásának ellenőrzéséről készített – a hitelintézet vezető testületei által is megtárgyalt, jóváhagyott belső ellenőri jelentéssel – idén év végéig szükséges beszámolnia azok megtörténtéről.

A jegybank a jogsértések miatt összességében 19 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a hitelintézetre.

A bírságösszeg meghatározásakor a jegybank figyelembe vette a feltárt jogsértések súlyosságát, kockázatosságát, azt, hogy több hiányosság huzamosabb ideje állt fenn, s rendszerszintű probléma volt, illetve azt is, hogy hitelintézet az MNB korábbi határozatában foglalt kötelezést sem teljesített. Enyhítő körülménynek számított a MagNet Bank mindvégig együttműködő magatartása, az, hogy megkezdte a hiányosságok egy részének megszüntetését, illetve továbbiak esetében jelezte erre vonatkozó szándékát - derül ki a közleményből.

Címlapkép: MTI Fotó/Róka László

Frankfurti tőzsde
Pedro Sanchez Angela Merkel
koronavirus nyaralás
koronavírus teszt
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
2020. szeptember 10.
Lakás Konferencia 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Részvények, indexek, devizák és árupiacok élő elemzése, ötletelés.
citigroup_shutter