Ezeken a településeken lesz elérhető a falusi CSOK
Bank

Állami ingyenmilliók a magyar családoknak: négy éve nem láttunk ilyet

Portfolio
A koronavírus ellenére csaknem duplájára nőtt a CSOK iránti érdeklődés az OTP-nél a második negyedévben – tette közzé a meglepő információt a legnagyobb magyar bank két hete. Megnéztük, vajon a bankszektor egészében is így van-e, és azt találtuk, hogy az elmúlt egy évben 75 milliárd forintnyi CSOK-ot vettek igénybe a családok, ami négyéves mélypontot jelent a támogatás történetében. A szintén négy év után az első igazi újdonságot jelentő falusi CSOK viszont az idei második negyedévben már megelőzte a „nem falusit”, így története első évében 53 milliárd forinttal támogatta vele az állam a kistelepülésen élőket. A kettő (nem falusi és falusi CSOK) együtt, ha duplázódást nem is, de egy jelentős, 40%-os éves növekedést elért a bezárkózás hónapjai alatt.
Keddi hibrid Hitelezés 2020 konferenciánkon erről is szó lesz, érdemes a még elérhető online jegyekre regisztrálni!

A legnagyobb magyar hitelintézet említett közleménye az igénylésekről, és nem a szerződéskötésekről szólt, ezért nem lehet az adatait egy az egyben összehasonlítani a bankszektor alábbi számaival, mindenesetre kíváncsiak voltunk, és az MNB-hez fordultunk a szektorszintű statisztikákért annak kiderítésére, hogy vajon a bankszektorban lezajlott szerződéskötések is hasonló jelenségről árulkodnak-e. Ha csak a „hagyományos” CSOK-ot nézzük, akkor nem éppen:

négy éve nem látott mélypontra esett a CSOK igénybevétele az idei második negyedévben, ennél csak a CSOK legelső negyedéve volt gyengébb.

4837 CSOK támogatási szerződést kötöttek a háztartások a második negyedévben, ez 18%-os visszaesést jelent 2019 hasonló időszakához képest. Az első félév egészében 2%-os visszaesést regisztráltak a bankok.

13,8 milliárd forintnyi CSOK támogatási szerződés köttetett három hónap alatt, ami pedig 33%-kal kisebb az egy évvel korábbinál. Az első félév egészében e téren 13%-os a csökkenés.

A CSOK így az elmúlt egy évben (június végéig) 75 milliárd forintos szerződéses összeget ért el, ami csaknem négyéves mélypontot jelent ugyan (2016 még inkább "ismerkedős" év volt a CSOK-kal a piac számára), de összességében nem jelentős a visszaesés.

Ha azonban az egy éve létező falusi CSOK-ot, is figyelembe vesszük, teljesen más képet kapunk.

A falusi CSOK a második negyedévben már a „nem falusit” is megelőzte, ugyanis 15,2 milliárd forintnyi szerződés köttetett (a korszerűsítések és bővítések időigénye miatt ez nem jelent folyósítást is).

Természetesen a „nem falusi” CSOK egy részét is kistelepüléseken veszik igénybe: elsősorban a házépítések és ingatlanvásárlások tartoznak ide (felújítási kötelezettség nélkül), míg a falusi CSOK-ot használt ingatlanok vásárlására ÉS felújítására, illetve meglévő ingatlanok felújítására és/vagy bővítésére lehet igénybe venni.

A falusi CSOK-kal együtt 40%-os növekedést hozott a második negyedév e családtámogatási formában az előző év azonos időszakához képest.

Míg a CSOK így 75 milliárdos, a falusi CSOK 53 milliárdos összeget ért el az elmúlt négy negyedévben. Utóbbiból 41 milliárd forint használt lakás vásárlására és korszerűsítésére, 12 milliárd forint viszont meglévő lakás korszerűsítésére és bővítésére ment a kistelepüléseken.

A darabszámot tekintve persze más az arány. A falusi CSOK-ot egy év alatt 9600 család vette igénybe (ennyi a szerződések darabszáma), közülük 5300 használt ingatlant vásárolt és korszerűsített belőle. Hogy ez elég lehetett-e arra, hogy 900 olyan településen induljon újra a népesség növekedése, ahol korábban lélekszámcsökkenés volt tapasztalható, azt mindenki képzelje el maga, Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos mindenesetre nemrég erről beszélt:

Aki CSOK-ból vesz vagy épít ingatlant, az a legfeljebb 3%-os kamatozású, támogatott „CSOK-hitelre” is igényt tarthat, ha a bankok hitelbírálati feltételeinek megfelel. Az MNB-től kapott adatok szerint 15 ezren éltek ezzel a lehetőséggel 146 milliárd forint értékben az elmúlt egy évben.

A támogatott hitelt a kétgyermekesek 10, a háromgyermekesek 15 millió forint erejéig igényelhetik, használt és új ingatlanra egyaránt.

Az említett számok azt jelentik, hogy az összes lakáshitel-kihelyezésnek a 16%-a volt „támogatott” CSOK-hitel. 2019 végén volt az arányuk a legmagasabb.

Alábbi cikkünkben mutattuk be, hogy június 30-áig mely bankoknál mennyi CSOK-ot vettek igénybe az ügyfelek a megelőző egy évben:

Keddi hibrid Hitelezés 2020 konferenciánkon erről is szó lesz, érdemes a még elérhető online jegyekre regisztrálni!

Címlapkép: Shutterstock

Falusi CSOK

A Portfolio Csoporthoz tartozó HelloVidék falusi CSOK település keresője: egyedi információk, lakásárak, népszámlálási adatok, gazdasági statisztikák, egyéb mutatók 2486 településről.

biden trump
GettyImages-1227827589
számítógép chip mesterséges intelligencia számítástechnika
trmp
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. október 8.
Budapest Economic Forum 2020
2020. november 10.
Öngondoskodás 2020
2020. november 10.
Portfolio Private Health Forum 2020
2020. november 11.
Energy Investment Forum 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
A Goldman Sachs rontotta az USA növekedési kilátásait