Takarékbank_2
Bank

Ajánlatot tesznek a Takarék Jelzálogbank részvényeire

Portfolio
A szuperbank felállításához kapcsolódóan kötelező nyilvános vételi ajánlatot tettek az MKB Bank és a Takarék Jelzálogbank többségi tulajdonosai a kisebbségi tulajdonosok részvényeire. A vételi ajánlat a Takarék Jelzálogbank esetében 14,00 százaléknyi, az MKB Bank esetében 2,81 százaléknyi részvényt érint, az ajánlatok elfogadása az MNB jóváhagyását követően kezdődhet el, és 30 napig tart. A két bank tőzsdei kivezetéséről egyelőre nincs szó, de ennek lehetősége fennáll.

Megjöttek a vételi ajánlatok

December 30-án közzétették, és a tegnapi piaczárás után a BÉT honlapján megjelent közlemények alapján az érintett bankok igazgatóságai is véleményezték a kötelező nyilvános vételi ajánlatokat. Az ajánlatok értelmében

  • a Takarék Jelzálogbank „A” és „B” sorozatú részvényeire papíronként 599,53 forintos, „C” sorozatú részvényeire papíronként 5.995,28 forintos árajánlatot tettek (ebből csak az "A" sorozatnak van gyakorlati jelentősége az ajánlat szempontjából, a többi sorozat ugyanis az ajánlattevő tulajdonában áll), 
  • az MKB Bank részvényeire pedig 1985 forintos árajánlatot tettek.

Ami az ajánlattevőket illeti,

  • a Takarékbank Jelzálogbank 86,00 százalékos többségi tulajdonosa az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt., vagyis a „régi Takarékbank”, amely a 2019-ben elindult „új Takarékbanknak”, vagyis a takarékszövetkezetek egyesülésével kialakult univerzális kereskedelmi banknak, a Takarékbank Zrt.-nek is többségi tulajdonosa, és a tavaly októberben eldöntött apportnak köszönhetően a Magyar Bankholding Zrt. tulajdonában áll,
  • az MKB Bank 97,19 százalékos többségi tulajdonosa pedig a Magyar Bankholding Zrt., vagyis a készülő szuperbank, miután tavaly októberben az MKB többségi tulajdonosai arról döntöttek, hogy részvényeiket ebbe az új cégbe apportálják. Az MKB közkészhányada tehát, amelyet a vételi ajánlat érint, 2,81 százalék, ugyanakkor a 2019 júniusi tőzsdei bevezetés óta nem történt adásvétel a BÉT-en a társaság részvényeivel.

A vételi ajánlatokat az MNB részére mind az MKB, mind a Takarék Jelzálogbank esetében benyújtották, a felügyelet azonban még nem hagyta ezeket jóvá. Ha ez megtörténik, akkor a kisebbségi részvényeseknek az ezt követően meghatározott kezdőnaptól számítva 30 napjuk lesz arra, hogy az ajánlatokat elfogadják. Az ajánlat elfogadására nyitva álló határidő a kezdőnapon 9 órától a zárónapon 15 óráig tart.

Magában a Magyar Bankholdingban tavaly szerzett a Budapest Bank korábbi tulajdonosa, a magyar állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalékos, az MKB tulajdonosai 31,96 százalékos, az MTB Takarékszövetkezeti Bank tulajdonosai pedig 37,69 százalékos részesedést. A Magyarország második legnagyobb kereskedelmi bankjának létrehozásáról szóló eseménysort alábbi cikkünkben foglaltuk össze:

A tervek szerint az ajánlattevők 2021 során dolgozzák ki a három bank részletes fúziós ütemtervét, és a részletes üzleti stratégiát. Ennek megfelelően a bankok megőrzik jogi státuszukat, és önálló egységként, külön brand alatt működnek a jövőben fúziós folyamat megtörténtéig. Ugyanakkor a bankholding tagjai már most megkezdik a csoportműködésből eredő szinergiák kihasználását – közölték ismét.

Kivezetés a tőzsdéről?

Mivel az MKB Bankban nincsenek tőzsdei kisrészvényesek, elsősorban a Takarék Jelzálogbank kisrészvényesei számára érdekes a tőkepiaci törvény azon kitétele, miszerint „ha az ajánlattevő (…) a sikeres vételi ajánlat, illetve az önkéntes vételi ajánlat lezárását követő három hónapon belül kilencven százalékot elérő vagy azt meghaladó mértékű befolyással rendelkezik a céltársaságban, és igazolja, hogy megfelelő fedezettel rendelkezik a vételi jog tárgyát képező részvények megszerzéséhez szükséges ellenérték teljesítéséhez, a vételi ajánlat, illetve az önkéntes vételi ajánlat lezárását követő három hónapon belül vételi jogot gyakorolhat a céltársaságnak a tulajdonába nem került részvényei tekintetében."

Megtörténhet tehát, hogy a vételi ajánlatot követően a többségi tulajdonos kiszorítja a kisebbségi tulajdonosokat, illetve hogy kivezeti a tőzsdéről a Takarék Jelzálogbankot, azonban egyelőre nem kommunikált arról az ajánlattevő, hogy lenne akár egyikre, akár mindkettőre szándéka. Azt is fontos tudni, hogy a Takarék Jelzálogbank Nyrt. "A" sorozatú részvényeinek 7,32%-a még a magyar állam tulajdonában van a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül. Egyelőre nem közölték, elfogadja-e a vagyonkezelő az ajánlatot.

A mostani vételi ajánlatra mindenesetre összesen 9,475 milliárd forintot helyezett tartalékba az MTB Takarékszövetkezeti Bank, amit magyar államkötvényben tart.

A Takarék Jelzálogbank részvényeire tett 599,53 forintos ajánlati ár 3%-kal magasabb a szerdai 582 forintos záróárnál:

Kereskedés TAKAREKJZB-részvényekkel a Portfolio Online Tőzsdén! Kedvező feltételek, profi ügyfélszolgálat. Start
GettyImages-1206147315
forint mnb épület sötét magyar jegybank
johnson&johnsonvakcina
apafia
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdet jogász munkakör betöltésére

Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdet jogász munkakör betöltésére
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
apafia