bankkártya pénztár pos
Bank

A bankkártya szép csendben legyőzi a készpénzt Magyarországon

Portfolio
A járvány alatt sokat változtak a fizetési szokásaink: az elektronikus fizetések az életünk több területén is átvették az uralmat a készpénztől, és már a kártyát nem használók többsége is magánál tartja a plasztikot - derül ki a Mastercard közleményéből.
A payment terület legfontosabb változásairól is szó lesz június harmadikai Financial and Corporate IT 2021 konferenciánkon. Regisztráció itt!

A Mastercard idén is elkészítette a magyar piac aktuális kártyahasználati szokásokat feltáró kutatását. Az adatfelvételre 2020. novemberében, vagyis a világjárvány második hullámának elején került sor. Az eredmények alapján megállapítható, hogy az elektronikus fizetések térnyerése tovább bővült, és olyan felhasználókat is elért, akik korábban a készpénzhasználathoz ragaszkodtak. A felmérés a 18-65 éves, városban élő, bankszámlával rendelkező lakosságra reprezentatív.  

A pandémia idején előtérbe kerültek a készpénzmentes fizetési megoldások;

  • a megkérdezettek többsége (62%) gyakrabban fizetett bankkártyával mint a pandémia előtt.
  • 17 százalék azok aránya, akik korábban kizárólag készpénzzel fizettek, de most már a kártyát is használják.
  • Összességében a megkérdezettek 82 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a jövőben is szeretné megtartani új fizetési szokásait, ami a korábbinál gyakoribb bankkártyahasználatot jelent.

A kutatás kitért arra is, hogy korcsoportos bontásban mely csoportok fizetési szokásaira volt a COVID-19 a legnagyobb hatással,  kik azok, akik most vették először kezükbe a kasszánál bankkártyájukat:

az arány a 18-35 éves korosztálynál volt a legmagasabb (21%), szemben a 35-49 évesekkel (14%) illetve az 50-64 évesekkel (12%). A legfiatalabb korcsoport kártyahasználatát aktiválta legjobban a kialakult helyzet.

Habár a mostani helyzetben is vannak olyanok, akiknek kizárólag a készpénz jelenti az alapértelmezett fizetési módot, érdekesség, hogy a többségük (58%) azért magánál tartja kártyáját is, ez 18 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A kártyát nem használók aránya soha nem volt még ilyen alacsony: a megkérdezettek mindössze 5 százaléka tartozik ide (-4% egy év alatt). Ezen csoport 42% százaléka egyszerűen azzal indokolja döntését, hogy a készpénzhasználatot szokta meg és nem is tudja, hogyan használja a bankkártyát.  

A kártyát nem használók számának csökkenésével párhuzamosan tovább nőtt azok aránya, akiknél a bankkártyás fizetési mód már a mindennapok része. A válaszadók 82 százaléka nyilatkozott úgy, hogy havonta legalább egyszer kártyával fizet, de 56 százalékuk ennél is gyakrabban, hetente többször vásárol plasztikkal. A kártyahasználók többsége (53%) ahol csak tud, érintésmentesen fizet, 36 százalékuk a pandémia kitörése óta gyakrabban tesz így. 90 százalék tud a megemelt érintésmentes fizetési limitről (15.000 Ft), a többség (53%) pedig meg is tartaná ezt és nem ért egyet azzal, hogy a korábbi, 5 000 Ft-os limit térjen vissza.  

A címlapkép forrása: Getty Images. 

A payment terület legfontosabb változásairól is szó lesz június harmadikai Financial and Corporate IT 2021 konferenciánkon. Regisztráció itt!
teheran iran
bled_szlovenia
vakcina naptár
pf_tizmilliotanar
csehország prága
bill hwang
Kásler Miklós FB

Alapblog Aranyat vett az MNB

A világban folyik a végtelen pénznyomtatás. Márpedig ha papírpénzből bármennyit lehet nyomtatni, akkor az nem ér...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-04-29
Lakossági hitelkockázatok & behajtás 2021 Meetup
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező

Üzleti modellező

Üzleti modellező
Online előadás
Árfolyamgrafikon dekódolás kezdő tőzsdézőknek.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
commerzbank shutter