penztarcamaszk
Bank

Bejelentették: a bankfiókok is nyitva maradhatnak

Portfolio
A ma bejelentett döntésekkel kapcsolatban minden részletszabályozás a holnapi napon jelenik meg. A szolgáltatások körében a zárvatartás természetesen a kaszinókra is vonatkozik, viszont a tavaly tavaszi időszakhoz hasonlóan a bankfiókok és a dohányboltok továbbra is nyitva tarthatnak - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Módosított (jellemzően 15 óráig tartó) nyitvatartással, a kisebb forgalmú helyeken pedig a személyes kiszolgálás mellőzésével reagáltak a járvány tavaly március közepén kezdődő első hullámára a bankok és biztosítók, akkor a fiókok és ügyfélszolgálatok bezárására nem kötelezték őket a jogszabályok.

Gulyás Gergely miniszter mai bejelentéséből nem derült ki, mi lesz a pénzügyi és biztosítási szolgáltatást közvetítő bankfiókok és ügyfélszolgálatok sorsa, de a mostani bejelentéssel ez egyértelművé vált: nem kell bezárniuk.

BÁR A FIÓKOK NEM ZÁRNAK BE, Ahogy 2020-ban is, a bankok VÁRHATÓAN A HARMADIK HULLÁMBAN IS az elektronikus ügyintézési csatornák MINÉL NAGYOBB ARÁNYÚ igénybevételére buzdítják ügyfeleiket.

Az MNB adatai szerint egyébként heti átlagban nagyjából 100 ezer készpénzfelvétel történik Magyarországon a bankfiókokban 90 milliárd forint értékben. ATM-en keresztül ezzel szemben heti 1,8 millió készpénzfelvétel történik csaknem 160 milliárd forint értékben. A fióki készpénzfelvételek az ATM-ek limitei miatt elsősorban a nagyobb összegű készpénzhez jutásra szolgálnak: átlagos összegük az elmúlt egy évben (2019 szeptemberétől 2020 szeptemberéig) 917 ezer forint volt, szemben az ATM-es készpénzfelételek 86 ezer forintos átlagával.

A magyar bankok fiókszámáról és annak változásairól legutóbb itt írtunk:

Címlapkép: Getty Images

szu-30 india
koronavírus variáns tüskefehérje covid-19 mutáns vakcina
koronavirus usa
Elisa Ferreira kohezioert reformokert felelos biztos europai bizottsag portfolio cikk
Ferenci Tamás
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-04-29
Lakossági hitelkockázatok & behajtás 2021 Meetup
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Elemző/Junior elemző

Elemző/Junior elemző

Osztályvezető

Osztályvezető

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező

Üzleti modellező

Üzleti modellező
Online előadás
Vételi jelek azonosítása
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
unicredit_todoroff-20170404