Előfizetői tartalom

Milliárdokat buktak a magyar hitelközvetítők a koronavírus-járványon

Portfolio
Miközben a biztosításközvetítők jutalékbevétele a járvány ellenére is növekedett 2020-ban, a független hitelközvetítőkről ennek éppen az ellenkezője mondható el: 9 százalékkal kevesebb jutalékot tehettek zsebre, mint 2019-ben, a számok alapján különösen a fedezetlen fogyasztási hitelek jutalékbevételeinek visszaesése fájt nekik. Ugyanakkor a jelzáloghiteleken többet kerestek, és míg 2018-ban a jelzáloghitelesek (összeg szerinti) 31%-át, tavaly már a 42%-át hozták a bankoknak a független közvetítők.

Ezzel a témával is foglalkozunk június 9-ei Hitelezés 2021 konferenciánkon, nem érdemes lemaradni az eseményről!

Közzétette pénteken a Magyar Nemzeti Bank a független hitelközvetítőkre vonatkozó, 2018 elejéig visszanyúló féléves statisztikáit. A számokból először is az látszik, hogy csökken a hitelközvetítéssel foglalkozó vállalkozások száma: míg 2018 közepén még 404-en működtek a piacon a hitelintézeti törvény (Hpt.) szerinti alkuszként, többes ügynökként vagy többes kiemelt közvetítőként, a számuk 2020 végére 341-re csökkent.

A közvetítői piac – biztosításközvetítők esetében is jó látható – koncentrálódása mellett magának a hitelpiacnak a gyengélkedése is negatívan hatott a közvetítők működésére, ezt elsősorban a jutalékbevételeik alakulása mutatja. 2018-ban 19,2, 2019-ben 16,5, 2020-ban viszont már csak 15,0 milliárd forintnyi jutalékbevételt realizáltak a független hitelközvetítők. A nyereségességre vonatkozó statisztikákat egyelőre nem közölt a felügyelet.

A 9 százalékos tavalyi jutalék-bevétel visszaesés elsősorban a fedezetlen lakossági fogyasztási hitelek visszaesésével magyarázható. Mivel a statisztikák nem tartalmazzák a Hpt. 69. § (7) bekezdésében meghatározott áruhitelt közvetítőket, ezért nagyon valószínű, hogy elsősorban a személyi kölcsönök piacának jelentős tavalyi visszaeséséről van szó. Miközben a jelzáloghitelekből származó jutalékbevételek 6%-kal nőttek, aközben a vállalkozói hitelek közvetítéséből származók 8%-kal, a fedezetlen fogyasztási hitelekből származók pedig 24%-kal csökkentek a független hitelközvetítőknél.

Miről szól még ez a cikk?

  • Mitől esett vissza a közvetítők jutalékbevétele?
  • Átlagosan mennyit keresnek az egyes hiteleken?
  • Hogy alakul a független közvetítők aránya a jelzáloghitelpiacon?

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés