emberek budapest árnyék getty stock
Bank

Jön a szupergazdagok új hulláma, a világon sehol se csinálnak olyat, amit a magyarok

Portfolio
A koronavírus okozta bizonytalanságok ellenére is új rekordot döntött tavaly a globális pénzügyi vagyon - írja a Boston Consulting Group (BCG) legfrissebb, Global Wealth tanulmányában. Továbbra is az USA-ban van a legtöbb dollármilliomos a világban, miközben egyre nagyobb tábort tesznek ki az ultrák, vagyis azok, akiknek vagyona meghaladja a 100 millió dollárt. A tanulmány kitér a magyar vagyoni helyzetre is, ebből kiderül, hogy Magyarországon a lakosság pénzügyi vagyonának növekedési dinamikája bőven meghaladja a globális átlagot.

Rekordon a világ pénzügyi vagyona

Új rekordot döntött tavaly a globális pénzügyi vagyon 250 ezermilliárd dollárral, koronavírus ide vagy oda – írja a Boston Consulting Group (BCG) legfrissebb, Global Wealth tanulmányában. A következő 5 évben Észak-Amerika és Ázsia (japánt kivéve) lesz abszolút mértékben a legnagyobb vagyont felhalmozó régió a világon, őket Nyugat-Európa követi a harmadik helyen.

Ez a három régió 2021 és 2025 között a világ pénzügyi vagyonnövekedésének 87%-áért fog felelni.

A pénzügyi vagyonon belül nem meglepő módon a készpénz és bankbetét aránya nőtt különösen nagyot tavaly, ennek oka a koronavírus miatti bizonytalanság. Nagyot ment ugyanakkor a részvénybefektetések aránya is, ami pedig a tavaszi koronavírus-válságot követő piaci felívelésnek tudható be.

bcg1

A globális, 431 ezermilliárd dollárnyi vagyonból tehát 250 ezermilliárd dollárt tett ki a pénzügyi vagyon tavaly, de különösen nagyot mentek az ingatlaneszközök, amelyek 235 ezermilliárd dollárjukkal a teljes globális vagon 48%-át tették ki.

Ázsiában van a legnagyobb vagyonkoncentráció ingatlanokban 64%-kal, őket Nyugat-Európa követi 55%-kal, míg például Észak-Amerikában a vagyon csupán 28%-át teszik ki, itt a fennmaradó 78% pénzügyi eszközökben van.

bcg4

Amerikában van a legtöbb dollármilliomos

Továbbra is Amerika az első a legtöbb dollármilliomost felmutató országlistán több mint 17 millió fővel, ezt követi Kína 1,6 millió fővel, majd Japán 1,2 millióval. A lista felét európai országok teszik ki:

Tavaly Svájc volt a világ legjelentősebb, határon átnyúló pénzügyi központja a BCG tanulmánya szerint, de 2023-ra Hongkong veheti át ezt a helyet, elsősorban a Kínából ékező jelentős vagyontranszfer miatt. Öt éves időtávon pedig Szingapúr jöhet fel a harmadik helyre a határon átívelő vagyonkezelési versenyben, míg az USA-ban a külföldről érkező vagyontranszfer növekedési üteme a közel 7%-os éves növekedés ellenére is elmarad majd az ázsiai országokétól.   

bcg6

331 millió emberről megfeledkezett a vagyonkezelői szakma?

A tanulmány szerint a vagyonkezelői üzletág figyelme sokszor elsiklik az egymillió dollárral vagy annál kevesebb vagyonnal bíró ügyfelek felett, mivel az ő megtakarításaik túl nagyok az általános lakossági megtakarításokhoz viszonyítva, ahhoz viszont kevés, hogy a magas vagyonnal bírók közé bekerüljenek. Ráadásul az 1 és 3 millió dollárral bírók számára is ugyanazokat a sztenderdizált befektetési lehetőségeket ajánlják fel a tanácsadók, ami az egyéni ügyfélélmény és személyre szabott szolgáltatások romlását hozza magával. A BCG szerint a fentiek mind kihagyott lehetőségek a vagyonkezelői piac számára, mivel a viszonylag egyszerű igényekkel rendelkező ügyfélkör

mintegy 331 millió embert jelent világszerte, 59 ezermilliárd dollárnyi befektethető vagyonnal.

Ennek a vagyonnak egy jelentős része pedig egyelőre készpénzben parkol:

bcg7

Jönnek az új ultrák

Tavaly több mint 6000 ember került az ultrák táborába, tehát azok közé, akik a tanulmány szerint 100 millió dollárt meghaladó pénzügyi vagyonnal bírnak (UHNWI).

Az ultrák tábora most már 60 ezer embert foglal magába világszerte, 22 ezermilliárd dollárnyi befektethető jövedelmük a világ teljes befektethető vagyonának 15%-át teszi ki.

Egyelőre még az USA őrzi a vezető helyét a vagyonkoncentrációban, de ha Kína fenntartja mostani, 13%-os éves növekedési ütemét, akkor 2029-re már több mint 10 ezermilliárd dollárnyi vagyonnal bírnak majd az ottani szupergazdagok, olyan vagyonnal, mint sehol máshol a világban.

bcg2

Jelentős különbségek vannak azonban régiós szinten a vagyonforrás tekintetében. Kínában például a legtöbb, 100 millió dollárt meghaladó vagyonnal bíró ember első generációs, míg az USA-ban és Európában keverednek az első, második és harmadik generációs vagyonos emberek. Érdekes az is, hogy míg az USA-ban a szupergazdagok több mint kétharmada saját erejéből ért el idáig, addig Európában a vagyon közel fele öröklés útján szállt át. A nők aránya a nagyon vagyonos réteg körében már közel 12% körüli, közülük a legtöbben az USA-ban, Németországban és Kínában élnek.

A BCG szerint 10-15 éves távlatban a következő generáció szegmense jelentős hajtóerőt jelent majd a nagy vagyonnal bírók táborában. A tanácsadó cég szerint a most 20-50 év közöttiekből lesznek a következő évek új ultrái. Az ő befektetési attitűdjük azonban más: hosszabb távú, nagyobb kockázatvállalási hajlandósággal és jelentősebb társadalmi hatással.

Az elemzés szerint a szolgáltatóknak az alábbi hibákat kell elkerülniük, amikor ilyen, nagyon vagyonos ügyfeleket szeretnénk kiszolgálni:

  • Mindenkit egyformán kezelni, tehát nincs személyre szabott tanácsadás és befektetési ajánlás
  • Nincs folyamatos ügyfélkapcsolat-ápolás, az ügyfelekkel csak akkor beszélnek, ha azok venni vagy eladni akarnak valamit
  • A meglévő termékpalettába igyekeznek az ügyfelet beilleszteni, a helyett, hogy az ügyfélre szabnák az elérhető termékek körét.
  • A tanácsadó csak a megérzéseire hagyatkozik a szupergazdagok kiszolgálásában, a statisztikákat és adatokat nem veszi figyelembe
  • Digitalizáció mellőzése, minden ügyintézés személyesen
  • Tévesen azt feltételezni, hogy a következő generációs ügyfélkör automatikusan a szolgáltatónál marad

Mi lesz a gazdag nyugdíjasokkal?

A BCG szerint 2050-re minden hatodik emberből egy, tehát mintegy 1,5 milliárd ember nyugdíjas korú lesz (legalább 65 éves), ami a mai nyugdíjas populáció kétszerese. A mai nyugdíjasok a becslések szerint 29,3 ezermilliárd dollárnyi befektethető vagyonnal bírnak világszerte, ami a következő 5 évben éves szinten közel 7%-kal növekedhet, 2025-re pedig meghaladhatja a 41 ezermilliárdot.

bcg3

Csakhogy az adatok azt mutatják, hogy a legtöbb ügyféllel megszakad a vagyonkezelő kapcsolata, amikor nyugdíjas korba lép, pedig pont ilyenkor lenne szükségük egy sokkal komplexebb tanácsadásra. A tanulmány kitér arra is, hogy a 250 ezer és 5 millió dollár közötti vagyonnal bírók körében a legalább 65 évesek 10,3 ezermilliárd dollárnyi befektethető jövedelemmel bírnak globálisan, ez a teljes globális nyugdíjvagyon 35%-ának felel meg.

Gyarapodik a magyarok vagyona is

Horváth Krisztián, a budapesti BCG iroda partnere az adatok kapcsán kifejtette, hogy a COVID-19 válságra az emberek megtakarítani képes része  az egész világon óvatosan reagált, melynek köszönhetően továbbra is dinamikusan nő a lakosság pénzügyi vagyona, mely növekedés Magyarországon - a kelet-európai trendekkel összhangban – lényegesen magasabb a globális átlagnál.

A kelet-európai pénzügyi vagyon 54%-át a lengyelek és az oroszok birtokolják, őket követik a csehek, majd a magyarok. Magyarországon tavaly 10%-kal nőtt a pénzügyi vagyon, ami nagyjából a régiós növekedési ütemnek felel meg. Ezzel az ország a régiós pénzügyi vagyonának 5,7%-át tette ki tavaly.

bcg magyar1

Magyarország kapcsán még elhangzott, hogy a következő öt évben a pénzügyi vagyon növekedési üteme 9% felett lehet éves szinten, ami a harmadik legmagasabb érték a vizsgált régiós országok között.

A lakosság pénzügyi vagyonának összetétele Magyarországon több szempontból is érdekes képet mutat – fejti ki Horváth Krisztián. Egyrészt alapvetően fejlett piaci jellemzőket mutat, például a betétek aránya a globális átlaggal van egy szinten és jelentősen alacsonyabb a kelet-európai átlagnál és a részvénytípusú befektetések aránya is a globális szinten mozog. Ugyanakkor a kifejezetten hosszú lejáratú megtakarítások esetében, mint az életbiztosítások vagy nyugdíjcélú megtakarítások, messze elmarad a nemzetközi átlagtól. Sajátos magyarországi jelenség az (állam)kötvények kiugróan magas aránya, amely jelenség már hosszú ideje megfigyelhető. Ez a Magyar Állampapír Plusz megjelenésével új lendületet kapott és további növekedésre számít a tanácsadó cég.

A vagyoni rétegeket nézve itthon jelenleg az 1-20 millió dollár közötti vagyonnal bíró gazdagok adják a pénzügyi vagyon legnagyobb részét mintegy 20%-os részesedéssel, és a BCG szerint az ő számuk fogja az egyik legnagyobb növekedést mutatni 2025-re, a mostani mintegy 15,6 ezerről 25,2 ezerre nő a számuk. Náluk is nagyobb növekedést mutat majd az affluens szegmens (250 ezer dollár és 1 millió dollár közötti vagyonnal rendelkezők), számosságában azonban a legtöbben 2025-re is azok a magyarok lesznek, akiknek pénzügyi vagyona nem haladja meg a 250 ezer dollárt (tehát mintegy 71,5 millió forintot), utóbbiak száma nagyjából 8 millió főre tehető.

Címlapkép: Getty Images

wizz air
micr
bear_1
markus söder armin laschet
GettyImages-1233503994
covid-19
ebrahim raiszi

Alapblog Tyúk és tojás

Az ábrán azt látjuk, hogyan viszonyulnak a Trump és Biden szavazók a vakcinákhoz. Például a Biden szavazók 3,...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-09-07
Sustainable World 2021
2021-09-08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021-09-21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021-09-30
Energy Investment Forum 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Trade Surveillance Analyst

Trade Surveillance Analyst

Treasury Associate

Treasury Associate

Client Asset Analyst

Client Asset Analyst
Online előadás
Hasznos tippek, trükkök, használati gyorstalpaló
hitel