FONTOS Német választás 2021: megjött az első exit poll, nagyon izgalmas lesz a végeredmény
deutsche_bank
Bank

Milliódolláros piramisjátékba keveredett a Deutsche Bank

Portfolio
Három, korábban a Biscayne Capitalnél dolgozó menedzsert tartóztattak le, a vád szerint egy piramisjátékot működtetve több mint 155 millió dolláros veszteséget okoztak ügyfeleiknek – számol be a hírről a Bloomberg. Az ügybe a Deutsche Bank is belekeveredett.

A Deutsche Bank is belekeveredett abba a piramisjátékos csalásba, amelyet három, korábban a Biscayne Capitalnél dolgozó menedzser működtetett és amely 155 millió dolláros veszteséget okozott az ügyfeleknek.

A vád szerint a három vádlott a befektetőktől és más pénzügyi intézményektől kapott összegeket használt fel arra, hogy más befektetőket kifizessen, a Biscayne-nél felmerülő költségeket fedezzék, illetve, hogy maguk számára is félretegyenek belőle pár millió dollárt. A károsultak azt mondják, hogy a Deutsche Bank is tudott a csalásról, mégis szemet hunyt felette. A bank tagadja a vádakat.

Az eset Floridában történt, a bank ellen felhozott vádakat két, már csődbe ment Kajmán szigeteki befektetési alap lépte meg, ennek befektetői szerint a német nagybank annak ellenére vezetett számlát több, a Ponzi sémában részt vevő cégnek, hogy tudott a törvényellenes tevékenységeikről és bár azok kapcsán több figyelmeztető jel is volt, nem tett semmit a gyanús ügyletek megfékezése érdekében.

Címlapkép: Shutterstock

német választás 2021 szavazás voksolás
Egy ember laptoppal, aki egy kártyát tart a kezében és vélhetően fizetni készül. Fotó: Shutterstock
berlin
alba aréna csarnok
valasztasi iroda
vakcina
valasztas szamlalas
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Ingyenes szeminárium
Te jó ég, mindjárt összedől az egész piac?!
Ingyenes szeminárium
Hova tedd a megtakarításod 2021-ben?
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2021.09.30
Energy Investment Forum 2021 - A MEKH szakmai támogatásával
2021.10.13
Banking Technology 2021
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.10.05
Követeléskezelési trendek 2021
Egy ember laptoppal, aki egy kártyát tart a kezében és vélhetően fizetni készül. Fotó: Shutterstock