Előfizetői tartalom

Blockchain, mesterséges intelligencia és robotok a bankokban - Mire készül a magyar bankszektor?

A robotok, a felhő alapú megoldások, az AI, sőt, már a blockchain technológia is betört a hazai bankokba, a technológiai innovációkkal a háttérrendszerek mellett az ügyfeleknek kialakított digitális felületeken is találkozni lehet már. A mobilbanki és netbanki frissítések és újítások mellett már van olyan bank, amelyik BNPL-lel is kacérkodik. Körkérdéssel fordultunk a szektorhoz, melyben az IT-fejlesztéseikre voltunk kíváncsiak.

Mit látnak az ügyfelek a bankok fejlesztéseiből?

Az ügyfelek által közvetlenül is érzékelhető és látható fejlesztések 2021-ben is leginkább a mobilappokhoz kapcsolódtak, de nem kizárólag. Az Erste 2021-ben új digitális banki platformot indított, a George-ot, beleértve annak mobilos- és webes változatát, valamint az online értékesítést összefogó George Store-t, és integrált befektetési modulját. Az év során a George-ban elérhető vált a Google Pay, valamint a QR-kódos azonnali fizetés, a hiteleket összegző hitelinfó, a push-üzenetre épülő őrszem szolgáltatás és a pénzügyi tudatosságot támogató pénzügyi asszisztens funkció. Emellett tavaly is folytatták a hitelezési folyamatok és a a fióki tanácsadási és értékesítési folyamatok digitalizációját, és elindult a videó-azonosítással történő online számlanyitás. Idén George további új funkciókkal bővül: hamarosan jön például egy személyre szabott digitális kedvezményrendszer, amely az Erste ügyfeleinek kínál visszatérítési lehetőséget különböző vásárlások után, valamint a mobilos/webes biztosításigénylés, továbbá a pár kattintással igényelhető könnyített törlesztés (Buy Now Pay Later), a szelfis ügyfélazonosítás, a QR-kód alapú postai csekkfizetés, valamint további, a pénzügyi egészségünket támogató funkciók.

Az UniCredit tavaly bevezette az Apple Pay és Google Pay szolgáltatást, publikálta a privátbanki ügyfelek számára fejlesztett Private Invest mobilalkalmazás, mely online kereskedést és a befektetésekkel kapcsolatos egyéb funkciókat tesz elérhetővé az ügyfelek számára, illetve a meglévő internetbanki és mobilbanki platform is további funkcionalitásokkal bővült. 2022-ben fejlesztéseik fókuszában az ügyfelek számára elérhető digitális szolgáltatások lesznek, különös tekintettel a digitális csatornákon elérhető funkciókra és a teljes mértékben online elérhető termékekre, továbbá folytatják a platformjaik technológiai megújítását is.

A Gránitnál 2021-ben bevezetésre került az Öko kalkulátor, amivel az ügyfelek személyre szabott módon tudják követni CO2 lábnyomukat, és egyetlen kattintással fát is ültethetnek annak ellensúlyozása érdekében. Megújításra kerültek a bankkártyákhoz kötődő PFM- (personal finance management) és a számlainformációs szolgáltatások is. Emellett a következő években hasonló optimalizációt terveznek a dashboard, az átutalások és a betétlekötési funkciók tekintetében. Továbbfejlesztették a hitelezési megoldásokat: az érdeklődők 5 perc alatt végezhetnek online előbírálatot piaci jelzáloghitelre, zöld otthon lakáshitelre, sőt már személyre szabott módon meghatározhatják a céljukhoz optimális hitelmixet is az állami támogatások figyelembevételével. A lakossági fedezett hitelek nagy része teljesen online igényelhető digitális ügyfélfiókban, okosnyomtatványok használatával. 2022-ben az igénylési folyamatot tovább optimalizálják. Az Apple pay mellett már Google pay szolgáltatást is bevezették. Stratégiai cél a videóbankon keresztüli szolgáltatások körének bővítése is, ilyen pl. a vállalatok kiszolgálása és támogatása ezen a digitális csatornán.

Banki IT-fejlesztések és innovációk

  • Mi történt a front-endeken tavaly és mit terveznek idén a bankok?
  • Újítások a háttérendszerekben
  • Fintech fejlesztések és együttműködések

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés