Előfizetői tartalom

Itt a meglepetés, veszteséges lett az OTP

Nagy Viktor
Az ukrajnai háború az OTP-t is megviseli, a bank nem csak az ukrán, de az orosz operációjában is masszív céltartalékolást hajtott végre, igaz, erre lehetett is számítani. Ezen felül jöttek extra tételek, az OTP ugyanis nagy leírást hajtott végre az orosz bankjánál és több mint százmilliárd forintos orosz állampapír-állományán, ezekkel együtt pedig veszteséges lett a bankcsoport, ami nem túl sűrűn előforduló esemény az OTP-nél. Dráma egyelőre nincs, bevétel és működési eredmény szinten is jól néz ki a bank, az orosz és az ukrán kitettség pedig kezelhető méretű.

Nagyot nőtt, de veszteséges az OTP

Már megint nagyot nőtt az OTP, az összes bevétel 20 százalékkal 361,2 milliárd forintra bővült, és mivel a működési költségek csak 10 százalékkal emelkedtek, a bankcsoport működési eredménye 30 százalékkal 191 milliárd forintra nőtt. Összességében tehát a bank teljesítményével nincs gond, az ukrajnai háború és az Oroszországgal szembeni szankciók azonban alaposan elrontják az összképet, az OTP 73 milliárd forint céltartalékolásra kényszerült, és számtalan korrekciós tétel is lefelé húzza az eredményt, ezeknek tudható be, hogy az OTP veszteséges lett a negyedévben.

Az eredménykimutatás felsőbb soraiban egyébként az elemzői várakozásokat mérsékelten meg is haladta a bank eredménye, az összes bevétel 2, a működési eredmény 3 százalékkal lett magasabb a vártnál, a kockázati költségek mérsékelten alacsonyabbak lettek, mint amire az elemzők számítottak, ennyi korrekciós tétellel viszont senki sem számolt, ezért lett akkora különbség a várt (+60,2 milliárd forint) és a tényleges (-33,4 milliárd forint) profit között.   

tabl

Korrekciós tételek

Az, hogy a bank nagyobb leírást hajthat végre, várható volt (a céltartalékolás még el is maradt az elemzők által várttól), a nagyobb meglepetés most a korrekciós tételek soron volt, így ezt érdemes először alaposabban megnézni.

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

2 223 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái