tatrai2
Bank

Tátrai Bernadettet választották az Európai Lakás-takarékpénztárak Szövetségének elnökévé

Portfolio
Tátrai Bernadettet, a Fundamenta Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatóját választotta elnökévé mai bejelentése szerint az Európai Lakás-takarékpénztárak Szövetsége (EFBS).

A Fundamenta erről szóló közleménye szerint Tátrai Bernadett – aki kinevezésével az első női elnök az EFBS történetében – a Fundamenta Magyar-Német Lakás-takarékpénztár munkatársaként 1995-1998 között részt vett a lakástakarék rendszer hazai bevezetésében.

2016 áprilisáig az UniCredit Bank Hungary Zrt. Lakossági Üzletág Vezetői, illetve Vezérigazgató-helyettesi pozícióját töltötte be. Korábban az Erste Bank Hungary Zrt. Igazgatósági tagjaként volt felelős a Lakossági Üzletág irányításáért. 2017 januártól a Fundamenta elnök-vezérigazgatója.

A szövetség elnökeként Tátrai Bernadett célja, hogy bekapcsolódva az Elnökség munkájába, elősegítse az európai lakástakarék-szektor fejlődését, és támogassa azt az európai uniós pénzügyi szabályozási döntések előkészítése során.

A European Federation of Building Societies hitelintézetek és egyéb lakásfinanszírozást elősegítő és támogató intézmények szövetsége. Célja, hogy előmozdítsa a lakástulajdon gondolatát, valamint hogy támogassa a szövetség tagjai közötti kölcsönös tájékoztatást és tapasztalatcserét a lakásfinanszírozás, a lakáspolitika és a szabályozás területén.

Az európai polgárok már nyolc uniós tagállamban – Ausztriában, Horvátországban, a Cseh Köztársaságban, Németországban, Magyarországon, Luxemburgban, Romániában és Szlovákiában – élvezhetik a lakás-takarékpénztári megtakarítások előnyeit. Ezekben az országokban összesen közel 40 millió lakás-előtakarékossági szerződés él, amelyek több, mint ezermilliárd euró szerződéses összeget jelentenek.

Tátrai Bernadett véleménye szerint a lakás-takarékpénztári konstrukció ma is rendkívüli jelentőséggel bír. Egyrészt elősegíti a lakosság pénzügyi tudatosságának növelését az öngondoskodás és a hosszútávú megtakarítások által, másrészt pedig kiszámítható finanszírozási lehetőséggel járul hozzá a magyar családok otthonteremtéséhez és pénzügyi biztonságának megalapozásához. Mindezek fontossága különösen felerősödik egy olyan inflációs időszakban, mint amit jelenleg tapasztalhatunk.

getty, bérlakás, társasház, bérház, budapest, belváros,
orosz ukrán háború zászló
szekeres viktor, a gloster elnöke
autó
Parlament alakuló ülés
ballisztikus-raketa-tengeralattjaro

Holdblog Nem kell a techpapír

Ilyen is régen volt. 2006-ban. A Merrill híres alapkezelői felmérése szerint most jött el az az időszak, hogy újra...

2022. május 31.
Financial IT 2022
2022. június 8.
Portfolio Property X 2022
2022. június 1.
Portfolio Digital Transformation 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Private Banking támogatási és advisory vezető

Private Banking támogatási és advisory vezető
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Díjmentes online előadás
Érdemes most beszállni?
bukás szörfös esés