Előfizetői tartalom

Megütötték az OTP-t, ez már egyre csúnyább

Az augusztusi nagy ralival egyre közelebb került az OTP árfolyama a 10 ezer forinthoz, de ahelyett, hogy folytatódott volna az emelkedés, több hullámban lefordulás jött, az augusztusi csúcsról már 15 százalékot esett az árfolyam, ráadásul tegnap egy technikai alakzatból is kiesett, ami nem sok jót jelent. Ma éppen veszik az OTP-t, és ha folytatódik a mai felpattanás, akkor tud ez még jól kinézni, és a bank részvényeinek az árazása alacsony, de nincs kizárva, hogy még alacsonyabb legyen.

Lejtmenet

A jó tőkepiaci hangulatban az OTP árfolyama is nagyot emelkedett egészen augusztus közepéig, amikor 9680 forint volt a csúcs, azóta viszont több hullámban egyre lejjebb került az árfolyam, és az augusztusi lokális csúcsról 15 százalékot esve 8222 forintig esett ma.

otp1

Szembeszél

Mik az esés mögötti okok?

Kamatstop meghosszabbítása: Múlt hét szombaton jelentették be, hogy legalább 2023. június 30-áig érvényben marad a jelzáloghitelekre vonatkozó kamatstop, aminek a költségét a bankok állják, elsősorban bevétel-elmaradást jelent a bankoknak, ráadásul minél magasabb a kamatkörnyezet (és most ez a helyzet), annál magasabb a bankok terhe. Ráadásul most már tartós sarcról beszélhetünk, jövő év június 30-ig már másfél évről van szó, és nem elképzelhetetlen, hogy további hosszabbítás jön a kamatstopnál, ezt is árazták a befektetők az elmúlt napokban.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés