Előfizetői tartalom

Súlyos tízmilliárdokkal kopasztották meg a K&H-t 2022 csapásai

Portfolio
56 milliárd forintot vettek ki az új állami terhek és az egyedi események a K&H kasszájából tavaly, így végül 67,6 milliárd forintos banki és 6 milliárd forintos biztosítói nyereséget ért el a pénzügyi csoport 2022-ben, mindkettő 10%-kal kisebb a tavalyelőttinél. A bank hitelállománya tavaly még 20%-kal nőni tudott, de a hitelkereslet az utóbbi hónapokban meredeken csökkent, miközben a hitelportfólió minőségének a romlása még mindig nem tapasztalható.

Gombás Attila, a pénzügyi divízió vezetője a társaság sajtótájékoztatóján egyebek mellett az alábbiakról beszélt:

  • 67,6 milliárd forint volt a K&H Bank és 6 milliárd forint a K&H Biztosító adózás utáni eredménye 2022-ben, mindkettő 10% körüli csökkenést jelent az előző évhez képest,
  • A működési bevételek 42%-kal emelkedtek, jórészt a kamatbevételeknek és a treasury műveleteknek köszönhetően, de 14%-kal nőtt a nettó díj- és jutalékbevételük is. A működési költségek 44%-kal nőttek, ebben a 40 milliárd forintról 82 milliárd forintra növekvő bankadóknak nagy szerepe van.
kh1
  • Értékvesztésként tavaly az egy évvel korábbi 3,4 milliárd forintos nettó feloldással szemben 37,9 milliárd forint nettó értékvesztést számolt el a bank, ennek nagy részét a kamatstop okozta veszteség tette ki, és csak 11,5 milliárd forintot a hitelezési értékvesztés.
  • A tavalyi év mintegy 56 milliárd forint olyan új terhet hozott, amit válság-hozzájárulásként érintette tavaly a bankot, ezen belül is a legnagyobb tétel az extraprofitadó volt, amely a banknál 26, a biztosítónál 2,9 milliárd forintos terhet jelentett tavaly.
  • A 2022-es eredményt 23,5 milliárd forintban terhelte a kamatstop-intézkedés is, amely kezdetben a változó kamatozású jelzáloghitelekre, novembertől pedig a legfeljebb 5 éves fix kamatozású jelzáloghitelekre és a kkv-k változó kamatozású hiteleire is kiterjedt. A 2021-ben elszámolttal együtt 25,8 milliárd forintnál jár a kamatstop költsége a bank számára.
  • A Sberbank végelszámolásához 8,9 milliárd forintban járult hozzá a bank, amelyből részleges megtérülést ért el, a 2022-es számla 3,6 milliárd forint volt a bank számára. A Portfolio érdeklődésére Gombás Attila elmondta: remélik, hogy ennek egésze vagy egy része még meg fog térülni.
  • A K&H Bank teljes ügyfélhitelállománya 20%-kal 2582 milliárd forintra emelkedett a szektor egészének 17%-os növekedési ütemévell szemben, ezen belül a vállalati hitelállomány 29%-kal, a lakossági 8%-kal nőtt. Összesen 680 milliárd forint új hitelt helyezett ki a bank tavaly, a negyedik negyedévet már jelentős lassulás jellemezte a piaci átlaghoz hasonlóan, de annál valamivel kisebb mértékben.
  • A lakossági hitelportfólióban 10,4%-ról 10,6%-ról, a vállalatiban 9,3%-ról 9,5%-ra növelte a bank a piaci részesedését. Babaváró hitelt 60 milliárd, Széchenyi Kártya GO és MAX hitelt mintegy 100 milliárd forint összegben folyósítottak tavaly.
  • A fenntarthatósági innovációk között a K&H zöld jelzáloghitelének és a zöld autólízingnek a bevezetését lehet kiemelni. Az augusztus 1-je óta elérhető zöld hitel keretében 2,7 milliárd forintot folyósított a bank.
  • A digitális innovációk között említhető például Kate, a bank digitális személyi asszisztensének tavalyi bemutatkozása, a bank számlavezető rendszerének és a vállalatok számviteli-ügyviteli rendszerének összekapcsolása, valamint a közvetlen devizakonverziós ügyletek lehetőségének a biztosítása a K&H Go&Deal alkalmazás révén.
k&h3

Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyette elismerte:

  • a biztosító 6 milliárd forintos nyereséget ért el tavaly, a nem-életbiztosítási terület díjbevétele elérte az 58 milliárd forintot,
  • a bővülés fő hajtóereje a kgfb, valamint a még gyorsabban növekvő lakásbiztosítási, casco biztosítási, kkv vagyonbiztosítás és felelősségbiztosítási terület volt,
  • a legerőteljesebb növekedést a biztosítási alkuszokon és a banki csatornákon, valamint a helyi képviselőkön keresztül sikerült elérni,
  • újdonság a biztosítónál a K&H mobilbankján egészségi kockázatelbírálás nélkül másodperceken belül megköthető kockázati életbiztosítás, és elérhetővé vált a mobilbankban a biztosító ügyfélportálja is, illetve az értékesítés mellett a szerződéskezelés és a kárbejelentés is lehetséges már a mobilbankban,
  • a lakásbiztosítások esetében már 82%-os, a gépjárműbiztosítások esetében 64% a digitális kárbejelentések aránya a biztosítónál,
  • a Portfolio kérdésére Kaszab Attila elmondta: a lakásbiztosítási változások mindenképpen nagy hatással lesznek a piacra, a K&H is tervezi a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás bevezetését, a szabályozás még több ponton értelmezésre, finomhangolásra szorul.

Németh Balázs, a K&H Csoport innovációs vezetője elmondta:

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés