Portfolio signature

Hol itt a válság? Kegyetlenül kitömték a bankok a magyar cégeket

A válság ellenére virágzik a hitelpiac a magyar vállalkozásoknál: több mint 16 százalékkal nőtt tavaly a magyarországi cégek teljes hitelállománya, ez jóval nagyobb növekedés, mint amilyen 2021-ben volt. Az ágazatok között csak elvétve találni olyat, amelynek csökkent az állománya, több szektor pedig rekordszintű növekedést produkált. A különböző ágazatok hitelállományára vonatkozó, Magyar Nemzeti Bank által közzétett statisztikákból többek között az is kiderül, hogy melyik szektor vette fel múlt évben a legtöbb hitelt, és mely ágazatoknál volt csökkenés.
Új fejezet az építőiparban! Szakma, networking, hatékonyság és minden, ami átírja az eddigi szabályokat!

A lakossági hitelekkel ellentétben úgy tűnik, a gazdasági helyzet nem igazán tudta rányomni a bélyegét a vállalati hitelezésre, inkább csak változásokat indított el. A magas piaci kamatok miatt a vállalkozások a kamattámogatott hitelek irányába kezdtek mozgolódni, a forint instabilitása és a forint alapú hitelek magas kamatszintje pedig ahhoz vezetett, hogy a természetes devizafedezettel rendelkező cégek a devizahiteleket részesítették előnyben. Háttérbe szorultak a hosszú lejáratú beruházási hitelek is, helyettük a rövid lejáratú forgóeszköz-jellegű kölcsönök léptek előtérbe. Így történhetett meg az, hogy 2022-ben a devizahitelek aránya 37%-ról 40%-ra, az 5 évnél rövidebb futamidejű hitelek aránya pedig 47,8%-ról 49,7%-ra emelkedett. A gazdasági helyzetet elnézve a legnagyobb pozitív meglepetés az, hogy a hitelezés felpörgött, a hitelállomány pedig rég nem látott mértékben növekedett.vállalati hitel típusok szerinti arány

A múlt héten megjelentek a Magyar Nemzeti Bank gazdasági ágazatok hitelállományára vonatkozó friss statisztikái, ezeket elemezve sok érdekes dolgot láthatunk:

  • a teljes hitelállomány 16,3%-kal nőtt 2022-ben, 5,4 százalékponttal többet, mint 2021-ben,
  • a növekedéshez eleinte a törlesztési moratórium is hozzájárult, viszont nem volt számottevő, mivel 2022 végére már csak a vállalatok 1-2 százaléka nem törlesztett,
  • a kamattámogatott hitelek jelentősen befolyásolták a piacot, a nettó vállalati hiteltranzakciók összege végig pozitív volt, ellentétben a korábbi évekkel, ahol a hiteltranzakciók összértéke W alakot vett fel,
  • a legnagyobb mértékben a bányászatban nőtt a hitelállomány, ez azonban viszonylag kis szektornak mondható, ezért valószínűleg egy nagyobb ügylet okozhatta a növekedést,
  • a növekedés mértékét tekintve a pénzügyi szektor zárt a második helyen 68,6 százalékkal,
  • 2020-ban az IT-szektorban nőtt a legnagyobb mértékben a hitelállomány, 2021-ben már visszaesett, 2022-re pedig ez az ágazat produkálta a legnagyobb állománycsökkenést.

Az elmúlt hat évben alapvetően a nem pénzügyi vállalatok között három ágazat dominálta a hitelállományokat: a feldolgozóipari, ingatlanügyi és a kereskedelmi/javítási szektor.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés