A Bloomberg beszámolója szerint a nagy amerikai cégeket követő S&P 500 Financials Index minden bankrészvénye zuhant csütörtökön, így az irányadó index 4,1%-kal esett, ami a legrosszabb nap 2020 közepe óta. A negyedik legnagyobb amerikai banknak számító SVB 60%-ot zuhant, 52 milliárd dollárt veszítve piaci értékéből, míg a First Republic Bank 17%-ot. Egy másik, a közepes méretű pénzügyi vállalatokat követő S&P index 4,7%-ot esett. Itt a legrosszabbul a PacWest Bancorp teljesített 25%-os eséssel.
SVB Financial
A lap beszámolója szerint az SVB akkor jelentette be a részvénykibocsátást, amikor ügyfelei elkezdték kivonni betétjeiket. A hitelezőnek lényegében az összes értékesíthető értékpapírt likvidálnia kellett portfóliójában, hogy teljesíteni tudja a kifizetéseket, ez a banknak 2 milliárd dollárjába került. Ennek következtében frissítette az idei évre vonatkozó előrejelzését a bank, ebben a nettó kamatbevétel erőteljesebb csökkenését várja. A helyzetet csak tovább rontja, hogy több neves kockázatitőke-befektető cég is azt tanácsolta vállalati ügyfeleinek, hogy elővigyázatosságból inkább vegyék ki pénzüket a bankból.
A probléma abból adódik, hogy az emelkedő kamatlábak hatására a meglévő, alacsonyabb kamattal bíró kötvények árfolyama csökkent. A nagy értékcsökkenések nem feltétlenül jelentenének problémát a bankok számára, hacsak nem kényszerülnek arra, hogy a betétkivonások fedezésére eladják az eszközöket. Ez történt a fenti esetben is, és bár a bankok többségénél nem állnak fent ilyen likviditási problémák, a befektetők körében félelmeket keltett, hogy más bankok is kénytelenek lesznek veszteségeket elkönyvelni, hogy készpénzhez jussanak.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!