Nagy Márton 2023 Hitelezés
Bank

Nagy Márton belengette a kamatstop meghosszabbítását

Portfolio
Nagy Márton tartotta a nyitóelőadást a Portfolio csütörtöki Hitelezés 2023 konferenciáján. A gazdaságfejlesztési miniszter előadását követően nyilatkozott az RTL Híradójának is, amely során utalást tett arra, hogy a kormány néhány héten belül dönthet a június 30-áig tartó kamatstop meghosszabbításáról.

Nagy Márton a Portfolio Hitelezés 2023 konferenciáján számos fontos témát érintett nyitóelőadásában. Többek között kiemelte, hogy 2023-ban az átlagos irányadó kamat 16% körül lehet a tavalyi 10% után, 2024-ben pedig még mindig a magas kamatok lesznek meghatározók, főleg az állam finanszírozásában.

A gazdaságfejlesztési miniszter előadása után az RTL Híradójának is nyilatkozott, melyben kiemelte:

Éves szinten 15 százalékos inflációval számolunk.

Hozzátette, vannak kockázatok, de ha az infláció magasabb lesz, a nyugdíjasok meg fogják kapni a kompenzációjukat.

Az RTL Híradó beszámolójában kiemelte, a jegybank hónapok óta úgy számol, hogy éves átlagban akár 19,5 százalékra is gyorsulhat a pénzromlás üteme idén. Az Európai Unió legmagasabb inflációja pedig az EU legnagyobb irányadó kamatlábával párosul Magyarországon.

Nagy Márton az RTL Híradójának beszélt arról is, hogy a kormány heteken belül dönthet az egyelőre június 30-áig tartó kamatstop meghosszabbításáról.

A kamatcsökkentés az MNB jelzése következtében elindulhat, de természetesen a kétszámjegyű kamat is magas kamatláb – jelentette ki a gazdaságfejlesztési miniszter. Egyben hozzátette:

Nem akarom megelőlegezni a kormány döntését, de a kormánynak felelőssége az, hogy védje a családokat.

Ez utóbbi kijelentés erős utalás lehetett arra, hogy a kormány a kamatstop meghosszabbításáról fog hamarosan dönteni. Nagy Márton nyilatkozatával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a Portfolio Hitelezés 2023 konferenciájának közönségének többsége arra számít, hogy a kormány június 30-án meghosszabbítja majd az érvényben lévő kamatstopot. Arról, hogy mi történne Magyarországon, ha a kormány mégis arról döntene, hogy véget vet a kamatstopnak, alábbi elemzésünkben írtunk részletesen:

Címlapkép forrása: Portfolio

Az év legrosszabb napja az amerikai tőzsdéken
Fiatal nő befektetés számolás
Európai Tanács
olaj
koszovó
Szudán
2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 1.
Financial IT 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Sales manager

Sales manager

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
Kökény Dávid