FONTOS Éles fordulattal kezdtek el visszatérni a lakásárak a normalitás talajára
otp bankfiók belső és külső képek, logó
Bank

Félreértésről lehet szó? Megérkezett az OTP válasza az ukrán lépésre, kiderült, miért kerülhettek a listára

MTI
Az OTP Bank "teljességgel méltatlannak" tartja, hogy az ukrán Antikorrupciós Ügynökség (NAZK) a háború nemzetközi szponzorai közé sorolta, és arra fog törekedni, hogy erről meggyőzze az ukrán illetékeseket is. A magyar bank úgy véli, a NAZK téves döntésének feltehetően az volt az alapja, hogy összekeverték az Oroszországban is van Donyeck nevű település,

A bank úgy véli, a NAZK május 5-én bejelentett, az OTP Bankot megbélyegző döntése alátámasztására több téves, valótlan érvet hozott fel, ezért ezek közül a legjelentősebbeket a helyzet tisztázása érdekében közleményben cáfolta meg, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez. 

Az OTP megerősítette: Oroszországban 0,17 százalék piaci részesedéssel rendelkezik, azaz súlya az orosz bankpiacon nem éri el a két ezreléket. Ezzel kívánta tagadta azt a vádat, miszerint az OTP Bank fontos szerepet tölt be Oroszország nemzetgazdasága szempontjából. Hozzáfűzték: a NAZK listájára ugyanakkor az OTP-nél lényegesen nagyobb helyi jelenléttel rendelkező nemzetközi bankok és egyéb vállalatok nem kerültek fel, ami önmagában megkérdőjelezi a listára kerülésről szóló döntés hitelességét.

A közleményben leszögezik: az OTP Csoport egyik tagja sem folytat semmilyen tevékenységet Ukrajna azon területein, amelyeket az Oroszországi Föderáció megszállás alatt tart.

Hozzáteszik: az OTP Csoport minden piacán a helyi és nemzetközi jogszabályok teljes betartásával működik, beleértve a szankciós előírásokat is. Egyben emlékeztetnek arra, az OTP 2014-ben is szabályszerűen és haladéktalanul megszüntette valamennyi tevékenységét a megszállt területeken.

A magyar bank úgy véli, a NAZK téves döntésének feltehetően az volt az alapja, hogy Oroszországban is van Donyeck nevű település, ahol valóban a közelmúltig volt - a nemzetközti szankcióknak megfelelően - működő OTP Bank fiók.

úgy vélik, az OTP-t feljelentő Olekszandr Dubinszki ezt keverhette össze az ukrajnai Donyeckkel.

A bank közleményében hangsúlyozta: sem kedvezményesen, sem máshogy nem nyújt új hitelt az Oroszországi Föderáció fegyveres állománya tagjai számára. A tények azt mutatják - írták -, hogy az Oroszországi Föderáció törvényben írja elő (106-FZ) valamennyi pénzügyi szolgáltatónak, hogy azok számára, akik részt vesznek a "különleges katonai művelet"-ben, 2023. december 31-ig mentesülnie kell a hiteltörlesztés és kamatfizetés alól. A határidő után a törlesztés folytatódik.   

Közleményében a magyar bank kijelentette azt is: soha, semmilyen formában nem ismerte el a luhanszki és a donyecki területek az önállóságát, összhangban az EU és azon belül Magyarország hozzáállásával.

Az OTP hangsúlyozta: elítél minden, szuverén ország elleni agressziót, így az Ukrajna ellen elkövetettet is, és elkötelezett az ukrán polgárok, az ország gazdaságának támogatásában.

A pénzintézet közleményében emlékeztet arra, hogy a folyamatos szolgáltatás és a hitelezési tevékenység fenntartása mellett milliárd forintos nagyságrendű humanitárius támogatással segítette Ukrajnát, és több száz háborús menekültnek nyújtott tartós szállást, ellátást Magyarországon.

Címlapkép forrása: Portfolio

moszkva-voros-ter-oroszorszag-kreml
török líra
szerbia-koszovo-konfliktus
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Sales manager

Sales manager

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport
2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 1.
Financial IT 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
CBDC digitális jegybankpénz virtuális fizetőeszköz