credit suisse
Bank

Úgy néz ki, végleg röpültek a bónuszok a Credit Suisse-nél

Portfolio
A Credit Suisse felhagyott azzal a próbálkozással, hogy mégis kaphassanak bónuszt az alkalmazottjai, amelyek eltörléséről a versenytárs UBS általi felvásárlás után döntöttek – írja a Financial Times.

Több bankár is pert készít elő a svájci szabályozó hatóság, a Finma ellen a középvezetők esetében eltörölt mintegy 400 millió dollárnyi halasztott javadalmazás eltörlése miatt - jelentette a héten a lap.

Maga a Credit Suisse a svájci szövetségi közigazgatási bírósághoz fordult a bónuszok megmentése érdekében, a Sankt Gallen-i bíróság azonban kedden nyilvánosságra hozta, hogy a bank visszavonta fellebbezését.

Az érintett prémiumok ügye egészen 2014-ig nyúlik vissza, amikor a bank ügyvezető igazgatói és igazgatói szintű alkalmazottai a javadalmazásuk részeként feltételes tőkejuttatást kaptak. A rendhagyó jutalmak célja az volt, hogy azokat az AT1 kötvényeket „imitálják”, amelyeket saját tőkévé lehetett volna átalakítani, vagy nullára lehetett leírni, ha a bank bajba kerül. A kötvényekkel most tavasszal meg is történt ez.

Ettől az ügytől függetlenül a svájci kormány kedden megerősítette azt a tervet is, hogy a Credit Suisse mintegy 1000 legmagasabb rangú bankárának 2022-re és 2023-ra vonatkozó teljes bónuszát megvonják.

Címlapkép: Getty Images

ukrán katonák árnyék
recesszió dollár usa
otp bankfiók belső és külső képek, logók
belgorod stock
varsó lengyelország lengyel gazdaság

Holdblog Megabull S&P 500

A technikailag 503 legfontosabb, tőzsdén jegyzett amerikai vállalatot magában foglaló Standard and Poor’s 500...

2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
2023. szeptember 12.
Sustainable World 2023
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Sales manager

Sales manager
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
otp bankfiók belső és külső képek, logók