societe generale shutter
Bank

Bezuhant az egyik legnagyobb európai bank árfolyama: meglepő bejelentést tett a cégvezér

Portfolio
Több mint 10%-ot zuhantak az egyik legnagyobb európai bank, a Societe Generale részvényei, miután a bank az új stratégiai tervében azt közölte, hogy szinte egyáltalán nem számít az árbevétel növekedésére.

Slawomir Krupa jelenlegi vezérigazgató márciusban vette át a Societe Generale irányítását, és elsődlegesen azt a feladatot kapta, hogy pörgesse fel a bankot, mivel a francia bank részben az Oroszországból való költséges kivonulás miatt jelentős hátrányba került a többi európai pénzintézettel szemben.

Az új stratégiai terv – amely ugyan hétfőn jelent meg, de a pénzintézet már hónapokkal ezelőtt bejelentette – nem felelt meg az elemzői várakozásoknak. A bank a következő évekre vonatkozóan

  • alacsonyabb tárgyi tőkearányos megtérülést vár, eddig ugyanis 10% fölötti volt a célszám, az új stratégiai tervben viszont egy 9-10%-os érték szerepel, valamint
  • a részvényeseknek járó kifizetéseket a profit arányában 50%-ról 40-50% közöttire csökkentette.

Az elemzők azonban a bevételre vonatkozó várakozásokon lepődtek meg a legjobban, ugyanis a pénzintézet

2022 és 2026 között mindössze 0-2% közötti éves bevételnövekedéssel számolt.

Krupa visszautasította az aggódó hangokat, szerinte nincs más út a bank számára, az új stratégiai terv a helyes.

Ez a legjobb, legőszintébb feltételezés arról, hogy mit gondolunk a jövőbeli teljesítményünkről

- mondta a vezér az elemzőknek.

A vezér intelmei ellenére a befektetők nem fogadták jól a tervvel kapcsolatos híreket: a Societe Generale részvényeinek árfolyama már a nyitás után esni kezdett, jelenleg pedig 10,01%-os mínuszban áll a párizsi tőzsdén.

socgen

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Shutterstock

teherhajók fekete-tenger
hőség stressz ipar meleg gyár raktár
egyiptom piramisok
maggiore tó olaszország
ukrajna-lengyelorszag-szlovakia-csehorszag
eso-zivatar-idojaras-magyarorszagon-milyen-idojaras-lesz-ma-milyen-ido-lesz-milyen-idojaras-varhato-esernyo-sarga-riasztas-sarga-figyelmeztetes-sarga-veszelyjelzes
niger

Holdblog Peak nonszensz

Vendégünk Kun-Welsz Edit, témánk számos, közte WeWorkkel, szunnyadó vulkánokkal, Matáv-kudarcokkal. Valamint megünnepeljük...

2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. szeptember 28.
Property Investment Forum 2023
2023. október 11.
Pécs - Új lendület a hazai vállalkozásoknak!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
bankkartya_hitelkartya_bank_card