Az Oroszországban működő hét legnagyobb eszközállományú európai bank – a Raiffeisen Bank International, az UniCredit, az ING, a Commerzbank, a Deutsche Bank, az Intesa Sanpaolo és az OTP Bank - együttesen több mint 3 milliárd eurós nyereséget jelentett 2023-ban az országból. Ez a nyereség háromszorosa volt a 2021-esnek, és részben olyan pénzeszközökből származott, amelyeket a bankok nem tudtak még kivonni az országból – írja a lap.
A nyereségesség megugrása azt eredményezte, hogy az európai bankok mintegy 800 millió eurónyi adót fizettek a Kremlnek, szemben a 2021-es 200 millió euróval
- derül ki a Financial Times elemzéséből. A lap kitér arra is, hogy az európai bankok által fizetett adók Oroszország 2024-re várható összes nem energetikai költségvetési bevételének mintegy 0,4 százalékával egyenértékűek.
A külföldi hitelintézetek nemcsak a magasabb kamatlábakból, hanem az orosz bankokat sújtó nemzetközi szankciókból is profitáltak. Ezek az intézkedések megfosztották riválisaikat a nemzetközi fizetési rendszerekhez való hozzáféréstől, és növelték a nyugati bankok vonzerejét az orosz ügyfelek számára.
Az európai bankok 800 millió eurós adóbefizetéseinek több mint fele az osztrák Raiffeisen Bank Internationaltől folyt be, amely a külföldi hitelezők közül a legnagyobb jelenléttel rendelkezik Oroszországban.
Európai bankok oroszországi profit- és adószámai (millió euró) | |||||
Bank | Ország | Profit 2021 | Profit 2023 | Adó 2021 | Adó 2023 |
Raiffeisen Bank International | Ausztria | 591 | 1805 | 117 | 464 |
UniCredit | Olaszország | 209 | 658 | 44 | 154 |
OTP | Magyarország | 128 | 338 | 26 | 90 |
Intesa Sanpaolo | Olaszország | 7 | 138 | 2 | 27 |
ING Group | Hollandia | 3 | 151 | -7 | 20 |
Commerzbank | Németország | 15 | 51 | 3 | 8 |
Deutsche Bank | Németország | 26 | 40 | 6 | 16 |
Forrás: Financial Times, Portfolio |
Az RBI oroszországi nyeresége 2021 és 2023 között több mint háromszorosára, 1,8 milliárd euróra nőtt, és az osztrák csoport teljes nyereségének felét teszi ki, szemben a háború előtti mintegy harmadával. Bár az RBI tett bizonyos erőfeszítéseket orosz kitettségének csökkentése érdekében, a lap szerint a bank legutóbbi oroszországi álláshirdetései ambiciózus tervekre utalnak az "aktív ügyfélkör többszörös bővítésére".
A Deutsche Bank, az OTP és a Commerzbank jelentősen csökkentette jelenlétét Oroszországban, amely az RBI-hoz képest már így is kicsi volt - mondták képviselőik. Az Intesa áll a legközelebb a kilépéshez, de oroszországi üzletágát még nem adta el. Az UniCredit nem kívánt nyilatkozni.
Annak ellenére, hogy bezárta vállalati és lakossági üzletágát, a Citigroup, az Egyesült Államok negyedik legnagyobb hitelezője, 149 millió dolláros nyereséget termelt és 53 millió dollárt fizetett Oroszországban 2023-ban, amellyel a Kijevi Közgazdasági Iskola orosz központi banki adatokon alapuló számításai szerint a negyedik legnagyobb adófizető lett a nyugati bankok között Oroszországban. Egy másik amerikai óriás, a JP Morgan 35 millió dollárt keresett és 6,8 millió dollárt fizetett ki adóként a kutatóintézet szerint. (Az amerikai bankok adatai nem szerepelnek a fenti 800 millió eurós összegben).
Fontos azonban, hogy a bankok nem férhetnek hozzá az Oroszországban szerzett pénzekhez a 2022-ben bevezetett szabályozási korlátozások miatt, amelyek megtiltották az orosz leányvállalatok osztalékfizetését "barátságtalan" nyugati országok vállalkozásainak.
Az OTP által az orosz költségvetésbe 2023-ban befizetett adófizetések mintegy 20 százaléka az osztalékok után fizetett adókból állt - közölte a bank. A pénzeszközök nagy része továbbra is oroszországi betétszámlákon van - tette hozzá.
A zárolt készpénz jelentős akadályt jelent az Oroszországból való kilépésnek. A bankoknak 2022 eleje óta Vlagyimir Putyin elnök személyes engedélyére is szükségük van oroszországi tevékenységük eladásához. Csak hét nyugati bank - a kilépéshez elnöki jóváhagyásra szorulók listáján szereplő 45-ből - kapott ilyen engedélyt, köztük a Mercedes-Benz Bank és az Intesa.
Címlapkép forrása: Getty Images