Az euróövezet legfőbb pénzügyi felügyeleti hatóságaként az EKB fogja kimondani a végső szót arról, hogy az UniCredit, Olaszország második legnagyobb bankja 30% közelébe emelheti-e részesedését német versenytársában – emlékeztet a Reuters.
Buch az EKB politikájának megfelelően nem említett banknevet, de egy rigai konferencián elhangzott szavai újabb bizonyítékot jelentenek arra, hogy a központi bank támogatja az ilyen ügyleteket.
Bármit, amit a hatáskörünkön belül megtehetünk annak érdekében, hogy a határokon átnyúló tevékenységet ne akadályozzuk, azt természetesen megtesszük.
"Szép dolog, hogy vannak nemzeti bajnokok, de ha a nemzeti bajnokod globálisan törpe, az nem sokat számít a globális versenyképesség szempontjából" – tette hozzá ehhez Martins Kazaks lett jegybankelnök. Bár német politikai körökben egyesek azt remélik, hogy az EKB leállítja az ügyletet, Christine Lagarde, az EKB elnöke a minap világossá tette, hogy kívánatosnak tartanak egy ilyen egyesülést.
Kevésbé támogató Joachim Nagel, a német jegybank elnöke, az EKB Kormányzatótanácsának a tagja, aki a Politicónak jelezte, nem tartja alaptalannak a németek aggodalmát a Commerzbank esetleges felvásárlása miatt. Keddi beszédében rámutatott, hogy nehézségekbe ütközik a még mindig nagyrészt nemzeti alapon szervezett és szabályozott bankrendszerről egy olyanra való átállás, amelyhez közös európai szabályozásra lenne szükség.
Az európai bankrendszer széttöredezettségének a példájaként említette, hogy a bankok jellemzően nagy mennyiségű államkötvényt, különösen a saját kormányuk által kibocsátottakat. Ha pedig bajba kerülnek,
betéteseiket a nemzeti betétbiztosítási rendszerek védik, hiszen egységes európai betétbiztosítási alap még mindig nem létezik.
A betétesek tényleges biztonsága tehát az egyes államok fizetőképességén múlik. Ez a kockázat különösen aktuális Olaszországban, ahol a bruttó államadósság a GDP 135 százalékát teszi ki. Az UniCredit 108 milliárd eurós államkötvényállományának több mint egyharmada olasz.
Christine Lagarde, az EKB elnöke hétfőn emlékeztette az Európai Parlamentet, hogy az európai betétbiztosítási rendszer kialakítástát a nemzeti kormányok évek óta blokkolják, és továbbra is rendkívüli módon hiányzik. Nagel azt javasolja, hogy a nemzeti betétbiztosítási rendszerek fölé legalább kerüljön egy "európai biztosítási réteg", amely megakadályozná a válságok határokon átnyúló terjedését.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images