
A Portfolio Hitelezés 2025 konferencia a bankszektor egyik legjelentősebb éves szakmai eseménye, amelyen banki döntéshozók, hitelközvetítők, jogi és tanácsadó partnerek, valamint IT-szolgáltatók találkoznak, hogy megvitassák a piac aktuális helyzetét és jövőbeli kilátásait. A rendezvény
panelbeszélgetésekkel, előadásokkal és networking lehetőségekkel segíti a résztvevőket
az előttük álló év üzleti és szabályozói kihívásaira való felkészülésben.
Az első szekcióban a bankszektor aktuális helyzetét vizsgálják meg hazai és nemzetközi kontextusban. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitóelőadásaikkal adják meg az alaphangot, Jelasity Radován, az Erste és Simák Pál, a CIB Bank első embere pedig a globális banki folyamatokat értékelik. A szekció nagy érdeklődéssel övezett programpontja a bankvezérek kerekasztala, ahol olyan prominens személyiségek, mint Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója és Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója osztják meg meglátásaikat a szektor jövőjéről.

A második szekció két párhuzamos részre oszlik. Az A részben a fedezetlen lakossági hitelezés kerül fókuszba, különös tekintettel a személyi kölcsönre és a munkáshitelre. Ginzer Ildikó, az MBH Bank üzleti vezérigazgató-helyettese nagybanki tapasztalataikat osztja meg, míg a kerekasztal-beszélgetésen olyan szakértők ott lesz többek között Harmati László, az Erste Bank vezérigazgató-helyettese is. A B részben a nagyvállalati és az ingatlan-projektfinanszírozás aktualitásait vitatjuk meg két külön panelbeszélgetésben.

A harmadik szekcióban szintén két párhuzamos téma kerül terítékre. Az A részben a lakáshitelezés aktuális kérdéseit boncolgatják. Horváth Tímea, az OTP Bank Retail Ügyfél Tribe Lead-je a lakáshitelpiac fenntarthatóságáról tart előadást, majd egy szakértői kerekasztal-beszélgetés következik. A B részben a kkv-hitelezés kerül fókuszba, ahol Szabados Richárd államtitkár többek között a Demján Sándor Program első eredményeiről számol be.
A negyedik szekció A részében a gazdaság jövőjét vizsgálják, különös tekintettel a mesterséges intelligencia bankszektorra gyakorolt hatására és a makrogazdasági folyamatokra. A makrogazdasági kerekasztalon olyan neves szakértők vesznek részt, mint Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke és Zsiday Viktor befektetési szakember. A B részben a marketing és vállalati kommunikáció kerül előtérbe, amelyben a bankok kommunikációs szakemberei osztják meg tapasztalataikat a hitelkommunikáció kihívásairól és lehetőségeiről.

Ne hagyja ki ezt a kivételes lehetőséget, hogy első kézből értesüljön a bankszektor és hitelpiac legfrissebb trendjeiről és kihívásairól! Regisztráljon most a Portfolio Hitelezés 2025 konferenciára, és legyen részese a szektor egyik legfontosabb szakmai eseményének!
Címlapkép forrása: Portfolio
Javult a hangulat az amerikai tőzsdéken, de csak a Nasdaq zárt pluszban
A napi mélypontokról azért elmozdult a Dow és az S&P 500 is.
Kijelölték a rettegett izraeli titkosszolgálat új vezetőjét
Csúnyán megromlott a szervezet renoméja.
Legyél a Portfolio podcast rovatának új vezetője!
Ha szeretnél a magyar gazdasági közbeszédre valódi hatással lenni, itt a lehetőség!
Támad az új Covid-alvariáns, kiadták a javaslatot az új vakcinákra
Az amerikai és az európai gyógyszerfelügyelet.
Megszólalt a neves pénzember: kritikus helyzetben vagyunk
Szerinte félnünk kellene az amerikai kötvénypiacot látva.
Mi hűti le Indiát, miközben forr a világ?
Több mint egy évszázad alatt mindössze 0,7 °C-os hőmérséklet-emelkedést mértek Indiában, szemben a globális 1-2 °C-os átlagnövekedésével.
Javaslat a GDPR szerinti nyilvántartási kötelezettség egyszerűsítésére
Az Európai Bizottság összeállított egy csomagot az egységes belső piac hatékonyabb, kevesebb adminisztrációval járó működtetése érdekében, amely egy ún. egyszerűsítési javaslatcsomagot
Mi lesz a cégemmel utánam? A bizalmi vagyonkezelés alapjai
Adóoptimalizálás, folyamatosan finomított szabályozás, és ezt kísérő heves viták - sok szó esik ezekben a hetekben is a bizalmi vagyonkezelésről. Arról azonban, hogy mire is...
The post Mi l
Elindult a GINOP Plusz-1.4.5-25: Támogatás a Zöld és Digitális Átálláshoz a KKV-knak
2025 júniusától új lehetőséget kapnak a hazai kis- és középvállalkozások (KKV-k), hogy technológiai megújulásukkal és fenntarthatósági törekvéseikkel lendületet adjanak a magyar gazdas
Munkaszüneti napok, áthelyezett munkanapok 2026 - így tervezzen!
Megjelent a Magyar Közlönyben a 2026-ban esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mely hétvégén kell majd dolgozni, és mely h
Mennyivel kerül többe egy horvát nyaralás, mint egy éve?
Közeleg a jó idő, egyre többen kezdik tervezni a nyaralást. A K&H felmérése alapján már az is kiderült, hogy mennyit költenének a nyaralást tervezők idén. Jelentősen, 21 százalékkal e
Így írunk mi: mérlegen az Economania első 499 írása
Blogunkon hét és fél éve jelentetünk meg rendszeresen gazdasági, pénzügyi témájú posztokat. Jubileumi, 500. bejegyzésünkben áttekintjük, hogyan alakult az olvasói érdeklődés blogunk irá
Én megmondtam
Pár hete írtam egy cikket arról, hogy nem feltétlen van jó helyen a pénzed a mobilodról elérhető banki alkalmazásokban, különösen nem akkor, ha a mobilt és az alkalmazásokat is az ujjlenyoma


- Megjelent a 100 leggazdagabb magyarról szóló lista, mutatjuk a százmilliárdos vagyonokat
- Magára hagyta szövetségesét Washington – Sokkal nagyobb háborúra készülnek?
- Extraprofitadók: megjöttek a kormány legújabb tervei
- Hatalmas adóváltozások jönnek 2026-ban, és ez még nem minden
- Itt a fordulat: ez lehet az első jel arra, hogy megmenekülhet a Föld
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Fűnyírás mindenáron? Kényszeres kertrendezés helyett megéri kicsit lustának lenni
A gyepek és méhlegelők körül mindig forró a hangulat, de a tét sokkal nagyobb a lakók igazánál.
Megérkeztek a számok: meglepő helyen kötöttek ki az állampapírkamatok
Körvonalazódik, mihez kezdtek a magyarok a felszabaduló megtakarításaikkal.
Lemond a kormány több száz milliárdról a választások után – Mi történik?
Eltűnik az egyik legfontosabb bevétel?
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen