
A legutóbbi, hét közép-kelet-európai ország, köztük Magyarország utazási szokásait vizsgáló Visa-tanulmány az általános utazási szokások mellett a magyar utazókra jellemző sajátosságokat is talált - derült ki a Visa és az MBH közleményéből.
Kiderült, hogy a külföldi utazást tervező magyarok több mint harmada (39%) felfedezőként járja a világot és az egyedi élményeket keresi, akár a komfortzónájából is kilépve. 22% az utazásszervező szerepét ölti magára, és mindent részletesen megterveznek, hogy az utazás zökkenőmentesebben alakuljon. Ugyanennyien a legjobb ajánlatok elcsípésében jeleskednek, és odafigyelnek arra, hogy a tervezett költségvetésen belül maradjanak. Ugyanakkor az utazók több mint negyede elismeri, hogy bár szereti a jó ajánlatokat, mégsem kötne kompromisszumot a kényelem, a biztonság vagy az étkezés terén. Érdekesség, hogy az utazók 12%-a a legjobb pillanatok és a legszebb helyek megörökítésével külön hangsúlyt fektet a közösségi média oldalaira kerülő tartalmak gyártására is.
Miből és mennyit költenek utazásra a magyarok?
A magyar utazók átlagosan 300 ezer forintot szánnak fejenként a külföldi utazásra, a legtöbben 80 és 400 ezer forint között költenek,
ezzel némileg a régió átlaga alatt maradnak. 57% előre megtervezi, hogy mennyit szeretne költeni adott célállomáson, és kontroll alatt tartja a helyszíni költéseiket. Minden második magyar turista (55%) banki mobilappon keresztül követi nyomon a kiadásait.
Az MBH Bank reprezentatív piackutatása alapján a nyaralók 76%-a tudatosan készül a nyaralással járó kiadásokra és megtakarításaiból fedezi a kiadásokat, emellett többen élnek a SZÉP Kártya nyújtotta lehetőségekkel is – a válaszadók közel egynegyede ezzel egészíti ki vagy finanszírozza ilyen juttatásból a nyaralása költségeit. Jelentős azok száma is (34%), akik aktuális havi bevételükből tudják finanszírozni utazásukat, és kis mértékben, de jelen vannak olyan utazók is, akik valamilyen kölcsönt (8,5%) vesznek igénybe ehhez.
A SZÉP Kártya-birtokosok jellemzően vendéglátásra és szállásra, kisebb arányban pedig szabadidős és rekreációs programokra fordítják az egyenlegüket. Az elfogadóhelyek száma folyamatosan bővül, különösen a belföldi turizmus szempontjából kiemelt régiókban. Idén a kártya népszerűségét tovább erősíthetik az új szabályozások, amelyek lehetővé teszik a sporttevékenységre történő felhasználást, valamint meghatározott feltételek mellett az otthonfelújítási célú költéseket – hangsúlyozta Soós Csaba, az MBH Bank lakossági üzletfejlesztési ügyvezető igazgatója.
A Visa felmérésének eredményei és az MBH Bank tapasztalatai azt is megmutatják, hogy a magyar utazók elvárják a bankoktól, hogy az utazáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínáljanak, amiért bizonyos összeget fizetnének is. Az ilyen banki plusz szolgáltatások közül jelenleg a legtöbben a gyorsabb és olcsóbb valutaváltási szolgáltatást (34%), a devizaszámlákat (24%), valamint a mobilapplikáció utazási szolgáltatásait veszik igénybe (21%). Ugyanakkor a fentiek mellett szívesen vennék, ha a bankjuk gyorsabb és olcsóbb pénzváltási szolgáltatást és kibővített utasbiztosítást nyújtana.
A felmérés szerint a magyarok szívesen veszik igénybe az utazáshoz kapcsolódó kiegészítő banki szolgáltatásokat, és átlagosan havonta 760 forintot hajlandóak fizetni is értük. - mondta Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős vezetője (címlapképünkön).
Digitális magyar utazók
A Visa tanulmányából az is kiderül, hogy a digitális fizetés egyre elterjedtebb itthon és külföldön is. A külföldre utazó magyar turisták 83%-a digitálisan (kártyával, okostelefonnal vagy okosórával) fizet a célállomáson. A mobiltárcák használata 11%-os növekedést mutat a tavalyi eredményekhez képest, az utazók közel egyharmada választja ezt a fizetési módot külföldön. Visa kártyával gyorsan és biztonságosan fizethet minden utazó több mint 150 millió kereskedőhelyen, több mint 200 országban és 180 pénznemben. A közép-kelet-európai utazók a leggyakrabban a kényelmet (64%), a gyorsaságot (61%) és a biztonságot (55%) emelik ki a külföldi kártyás fizetés előnyeiként.
Átlagosan 8 nap külföldi pihenéssel terveznek a magyarok
A tavalyinál 4%-kal kevesebb magyar (36%) tervez külföldi nyaralást ebben a szezonban, ők viszont átlagosan 8 éjszakát töltenek a célállomáson, ami egy nappal hosszabb utazást jelent tavalyhoz képest. A legkedveltebb úti cél Horvátország, ezt Olaszország követi, a harmadik helyen azonban változás történt, míg tavaly Ausztriába, idén Spanyolországba utazik több magyar. A többség önállóan szervezi meg az utazását, 10-ből 3 utazó választ csak szervezett utazást. A magyarok 70%-a online csatornákon vásárolja meg az utazási szolgáltatásokat, és a digitális fizetés mellett döntenek. Az önálló utazásszervezés és foglalás honfitársainkon kívül még a bolgárok körében a legnépszerűbb.
Az általános utazási terveik mellett a Visa azt is feltérképezte, miként vélekednek a közép- és kelet-európai fogyasztók az utazással kapcsolatos legfrusztrálóbb kérdésekről. Kiderült, hogy a magyar utazókat a nyaralásuk során legjobban zavaró dolgok a járatkésések, járattörlések, elveszett poggyászok; a túlzsúfolt turistahelyek, illetve a nyelvi korlátok miatt érzett aggodalom. Minden hetedik magyar utazó bevallotta, hogy váratlanul éri, amikor külföldön nem elérhetőek egyes fizetési módok, vagy azok nem úgy működnek, mint itthon. Az MBH Bank adatai szerint az utazók közel felét érte már valamilyen kellemetlenség utazása során.
Tippek külföldi bankkártyahasználathoz
A külföldi utazás előtt javasolt néhány fontos lépést megtenni a bankkártya biztonságos és zökkenőmentes használata érdekében – hívta fel a figyelmet Soós Csaba: „érdemes ellenőrizni a kártya érvényességi idejét, a beállított költési limiteket, és elmenteni bankunk ügyfélszolgálati telefonszámát. Hosszabb külföldi tartózkodás előtt ajánlott jelezni a banknak, hogy a kártyát más országban fogjuk használni, így elkerülhető az automatikus zárolás szokatlan tranzakció esetén. Fontos tisztában lenni a külföldi készpénzfelvétel költségeivel, amelyek bankonként, országonként és ATM-használattól függően változhatnak. Vásárláskor érdemes szem előtt tartani, hogy forintalapú számla esetén a bank devizaárfolyama is befolyásolhatja a végösszeget.
Ha a fizetéskor a terminál felajánlja, hogy többféle devizában is fizethetünk, érdemes a helyi fizetőeszközt választani.
Címlapkép forrása: Visa, MBH
Rejtélyes robbanások és lángok: orosz elektronikai üzem vált pokollá az éjszaka
Szentpéterváron történt az eset, egyelőre nem tudni, támadás történt-e.
Hatalmas fordulat az amerikai vámokkal kapcsolatban – Mi lesz így a forinttal?
Azonnal reagált a devizapiac is.
Durván elszálltak a lakásárak Budapesten, így rajzolta át a költözési térképet a drágulás
Nagyon sokan váltottak lakást.
Berobbant az újlakás-piac Budapesten, mutatjuk a Duna-part legnépszerűbb otthonait
Több, mint 2500 új lakás épül az újpesti Marina City városnegyedben.
Nekiment az amerikai kormány az Nvidiának, milliárdos bukó lett belőle
Azért a várakozásokat még így is felülmúlta a cég.
Milyen MI-stratégiára lenne szüksége az USA-nak?
Eric Schmidt a mesterséges intelligencia gyors fejlődésének biztonsági és energiaellátási kockázatairól beszélt az amerikai Képviselőházban.
Halra magyar! 400 milliós pályázat nyílik halfeldolgozók fejlesztésére
Kiemelt lehetőség mikro-, kis- és középvállalkozások, őstermelők, családi gazdálkodók és halfeldolgozással foglalkozó induló cégek számára.
A vételár kalkuláció véglegesítése a cégértékesítések során - tranzakció zárási mechanizmusok
A cégértékesítés egyik legkritikusabb pontja, amely az eladók és vevők döntéseit leginkább befolyásolja, a tranzakciós Vételár meghatározása és annak véglegesítési mechanizmusa. Fontos
A piacok bosszúja: késik de nem múlik
Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A...
The pos
Masszív emelkedés jöhet a kriptopiacon - egy itthon egyedi befektetéssel maximalizálhatjuk a hozamot
Az elmúlt hetekben jelentős emelkedést produkált több kriptodeviza árfolyama is, ami az amerikai dollár gyengülése miatt bekövetkezett likviditásbővülésnek volt köszönhető. Mivel nyáron
Make Europe Stock Great Again
A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő amerikai piac számára. Hát, ebből eddig nem...
The post Make Europe Stock Great
Lakásom van, vagyonom nincs?
Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a...
The post Lakásom van, vagyonom
Lassan bezöldül a világ egyik legnagyobb tava
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava, a Viktória-tó. Ez a hatalmas víztömeg nemcsak Afrika, de a világ eg

5 perc alatt kiderül, hol bukhat el a céged - Mindent az akadálymentesítésről (x)

- Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
- Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
- Devizahiteles ügy: az Európai Bíróság ítélete önmagáért beszél
- Közeleg az újabb pusztító háború? – Kiadta a figyelmeztetést a hírszerzés
- Szép csendben építik le az embereket Magyarországon, most omlik össze a nagy béralku
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Katasztrófa Parajdon: fogad még valaha látogatókat a sóbánya?
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
Új világ az állampapíroknál – Hova áramlik a magyarok pénze?
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Száj és körömfájás: már látni a fényt az alagút végén
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen