
Az OTP Bank Nyrt. közölte, hogy több más piaci szereplővel közösen
2025. szeptember 10-én alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé,
az ún. „kamatstop-rendelet” módosítása, tehát annak december 31-éig történt meghosszabbítása ügyében. A benyújtott alkotmányjogi panasz szorosan kapcsolódik a 2025. május 30-án a kamatstop még nem nem hosszabbított változatával kapcsolatban benyújtott beadványához, ezért az OTP Bank Nyrt. kérelmezte az eljárások egyesítését.
Az OTP Bank Nyrt. álláspontja szerint a kormányrendelet a magánjogi jogviszonyokba alkotmányossági megalapozottság nélkül utólag, szükségtelenül és aránytalanul avatkozik be, ezért a kérelmezők azt kérik az Alkotmánybíróságtól, hogy állapítsa meg a kormányrendelet rendelkezéseinek, illetve annak ismételt meghosszabbításainak Alaptörvénybe ütközését – olvasható ki a közleményből.
Az ügy előzményeként 2025. május 30-án a Bankszövetség több tagja (az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt., az Erste Bank Hungary Zrt., a K&H Bank Zrt. és a Raiffeisen Bank Zrt.) szintén az Alkotmánybírósághoz fordult azért, hogy a szerv állapítsa meg a kamatstop rendelkezések, illetve azok meghosszabbításának Alaptörvénybe ütközését. A kormány nem hátrált meg a bankok törekvésétől: júniusban ismét meghosszabbították a kamatstopot, ezúttal 2025. december 31-ig. Hogy most ugyanazok a bankok kezdeményezték-e a meghosszabbítás elleni eljárást is, az az OTP közleményéből nem derült ki.
A kamatstop hátrányaira korábban a Magyar Nemzeti Bank is felhívta a figyelmet: a jegybank 2022 őszi véleménye szerint
A kamatstop intézkedés érdemben csökkenti az érintett adósok törlesztőterheit, ugyanakkor számos káros következménye is van. Ilyenek:
- Gyengíti a monetáris transzmissziót.
- Közvetlen veszteséget eredményez a bankok számára, amelyet tovább növelhet az érintett ügyletek addicionális értékvesztése a program kivezetésekor.
- Negatívan hat a hazai pénzügyi kultúrára és növeli az erkölcsi kockázatot.
- Jelenlegi formájában indokolatlanul sok előnyt biztosít a magasabb kockázatot vállaló, változó kamatozású jelzáloghitelek tulajdonosainak.
- Továbbra is van (illetve 2022 őszén volt) mintegy 7 ezer olyan 5 évnél hosszabb kamatperiódussal rendelkező jelzáloghitel-szerződés, amelynek kamatfordulója a kamatstop érvényességi időtávjára esik, de a kiterjesztés után sem tartozik a kamatstop alá.
A 2022 eleje óta létező kamatstop lehetséges kifutásáról az alábbi cikkünkben írtunk:
Címlapkép forrása: Portfolio
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Megjött az európai rangsor a születéskor várható élettartamról, szomorú a magyar helyezés
De sikerült javítani a megelőző évi értéken.
Hajsza Charlie Kirk gyilkosa után: busás nyomravezetői díjat tűzött ki az FBI
Képeket is közöltek a gyanúsítottról.
Kimondta a miniszter: nem jó a nyugdíjrendszer, veszélyben a leendő időskorúak
Teljesen más megközelítésre lenne szükség.
Adok-kapok a javából: irdatlan kardcsörtetés kerekedett Magyarország szomszédjában
Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.
Itt a katonai válasz a betörő orosz drónokra: tüstént a tettek mezejére lép a NATO keleti szárnya
Nem tétlenek a szövetségesek.
Kemény váddal állt elő az ukrán főparancsnok Oroszországgal szemben, de kiadta a feladatot az övéinek
A pilóta nélküli eszközökről értekeztek.
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.


Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.