Újabb bankválságot okozhat az értékpapírosítás? - Figyelmeztetést adott ki a neves pénzügyi író

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrégiben a strukturált hiteltermékeket – köztük a szintetikus kockázatátviteleket (SRT) és a fedezett hiteljogosultságokat (CLO) – a pénzügyi rendszer lehetséges sebezhetőségi forrásaként azonosította.

Ezek valójában az 1990-es évek értékpapírosítási termékeinek újracsomagolt változatai, amelyek a kockázatcsökkentés ígérete ellenére nem feltétlenül töltik be ezt a funkciót

– véli az egykor bankárként dolgozó ausztrál tanácsadó.

A hitelértékpapírosítás során a bankok hitelportfóliójuk kockázatát szegmentálják, és különböző kockázati szintű részeket értékesítenek befektetőknek. A kibocsátó bankok általában megtartják az első, veszteségelnyelő réteget (tőkerészt), míg a fennmaradó nemteljesítési kockázatot értékpapírokba csomagolják nyugdíjalapok, biztosítótársaságok, valamint egyre gyakrabban magánhitel-alapok számára.

A folyamat több szempontból is aggályos. Elsősorban nem valódi kockázatfedezésről, hanem tőkearbitrázs-lehetőségről van szó. A jelenlegi szabályozás szerint a bankoknak a hitelek névértékének legalább 10,5 százalékát kellene tőkeként tartaniuk, azonban

értékpapírosítással ezt akár felére is csökkenthetik.

A felszabaduló tőke új hitelezést tesz lehetővé, javítja a tőkemegtérülést, és növelheti az osztalékfizetést vagy a részvény-visszavásárlásokat – ugyanakkor fokozza a kockázatokat is.

Az elmúlt napok pénzügyi turbulenciája mögött is hasonló félelmek álltak:

A rendszerszintű tőke csökkenése mellett az is problémát jelent, hogy a kockázatcsökkentés tényleges mértéke bizonytalan, mivel a kibocsátó bankok megtartják a legkockázatosabb elemet. A befektetők egyelőre arra számítanak, hogy a nemteljesítések száma alacsony marad, és nem haladja meg a tőkerész által elnyelhető szintet.

A 2008-as válság előtt a bankok és a hitelminősítők modelljei alulbecsülték a kockázatokat – most is számos óvatosságra intő jel mutatkozik.

A történelmi mélyponton lévő nemteljesítési valószínűségek a tartósan alacsony kamatlábak és a bőséges likviditás következményei. A megtérülési rátákat rontja, hogy egyre gyakoribb az immateriális szellemi tulajdon fedezete mellett nyújtott hitelezés, miközben a nemteljesítési korrelációkat is alulbecsülhetik.

Az értékpapírosítás ráadásul elfedheti azoknak a bankoknak a gyengeségeit, amelyek alacsony jövedelmezőségük vagy strukturális problémáik miatt nem képesek belső tőkét termelni.

Bár a jelenlegi tranzakciók strukturálisan kevésbé szélsőségesek, mint 2008-ban, kockázatosabb eszközöket is érintenek – például tőkeáttételes hiteleket, másodrendű fogyasztói adósságot és autóhiteleket. Emellett egyre összetettebb körkörös függőségek alakulnak ki, mivel a bankok befektetőként is megjelenhetnek, vagy hitelt nyújthatnak azoknak a magánhitel-alapoknak, amelyek fedezetet biztosítanak a hitelértékpapírosításokban.

A létrehozott AAA és AA minősítésű értékpapírokat gyakran fedezetként használják kölcsönügyletekben. Amennyiben nő a nemteljesítések száma, ezek az értékpapírok piaci értékvesztést szenvednek el, ami margin callokat (fedezetlehívásokat) indíthat el.

A növekvő nemteljesítések – mint például a First Brands autóalkatrész-csoport csődje – valós stressztesztet jelentenek ezekre a struktúrákra, és komoly problémákat okozhatnak egy újabb pénzügyi válság esetén – hívja fel a figyelmet a szerző.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images