Hasonló témákról lesz szó a Portfolio november 4-ei Banking Technology konferenciáján is, még nem késő regisztrálni.
Megszólaltak a bankok
A hamarosan a Parlament elé kerülő törvényjavaslat
lényegesen nagyobb közvetett költséggel jár, mint amekkora a látszólagos közvetlen haszna
- vélik a bankok.
Hozzátették: amíg fennáll az Európában kiemelkedően magas, 0,9%-os, minden ATM-es pénzfelvételt terhelő adó (tranzakciós illeték), addig a tervezett intézkedés csak a banki elvonások emelésének egy újabb módja. Fontos kiemelni, hogy a banki ügyfelek számára ingyenes készpénzfelvétel után a bankoknak ezt az adót ugyanúgy be kell fizetniük, mint a limit feletti készpénzfelvételek után. Ahogyan arra mi is rámutattunk tegnapi gyorselemzésünkben, a készpénzfelvétel ingyenességét végső soron a hazai bankrendszer és így közvetetten minden ügyfél fizeti meg – köztük a készpénzt nem használó ügyfelek is.

A közlemény megjegyzi: a pénzforgalom digitalizálása megállíthatatlan világtrend, amiben Magyarország több tekintetben is élen jár. Ezt a kedvező helyzetet a kormányzat, a jegybank és a bankszektor közös erőfeszítései alapozták meg – a most bejelentett intézkedés szembemegy ezekkel az kezdeményezésekkel. Az azonnali átutalás, a qvik bevezetése, vagy a fejlett érintéses fizetési infrastruktúra mind előremutató, a gazdasági szereplők – így a magánszemélyek – számára jelentős hasznot hajtó, óriási költségű, részben állami fejlesztések.

A szektor szerint a gyors gazdasági fejlődést elérő országok közös tulajdonsága a digitális pénzforgalmi megoldások térnyerése, így az érmékre és a bankjegyekre már szinte múzeumi tárgyként tekintenek. Ennek természetes következménye az adóelkerülés visszaszorulása és a gazdaság lendületbe hozása. A szakmai tanulmányok és elemzések is kizárólag ezt az irányt tartják követendő példának. A tapasztalati számok is alátámasztják, hogy a magyar társadalom is alkalmazkodott ehhez a folyamathoz: az elmúlt 12 évben az elektronikus fizetések aránya megháromszorozódott, miközben a készpénzes tranzakciók aránya folyamatosan csökkent.

A készpénzhasználat ezzel szemben jelenleg évente 400 milliárd forintos társadalmi költséggel jár Magyarországon, a visszaszorításában ekkora megtakarítási potenciál van, az ösztönzése pedig tovább növeli ezt a költséget. A fekete- és szürkegazdaság és a pénzmosás is készpénz-alapúak, a most tervezett intézkedés kedvez ezeknek a társadalmilag nagyon káros jelenségeknek. Ezáltal a módosítás Magyarország pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni intézkedéseinek megítélését is ronthatja, miközben a gazdaság növekedési pályára állítása és az ország nemzetközi befektetői megítélésének fenntartása érdekében kerülni kell minden olyan intézkedést, amely rontja hazánk pénzmosás megelőzési szempontú megítélését, és magában hordozza Magyarország leminősítésének lehetőségét - teszik hozzá.
A Magyar Bankszövetség a havi díjmentes ATM-használati limit emelése helyett a tranzakciós illeték csökkentését javasolja, amely lényegesen kedvezőbb hatást gyakorolna a lakosság és a vállalatok, intézmények költségeire.
Összefoglalva a bankoknak az fájhat igazán, hogy nem elég, hogy díjmentesen kell majd adniuk a készpénzfelvételt - immáron 300 ezer forintig, hanem ATM-eket kell telepíteniük olyan településekre, ahol alig használják őket, és ezen felül még az ügyfél száméra ingyenes tranzakció után is be kell fizetniük a tranzakciós illetéket. Iparági vélemények szerint önmagában a tranzakciós illeték létezése a legnagyobb gátja annak, hogy visszajöjjenek a korábban széles ügyfélkörben használt "nullás" számlacsomagok.
Előzmények
A Parlament Gazdasági Bizottságában napirendre tűztük és a mai napon megszavaztuk azt a törvénymódosítási javaslatot, mely által havi 300 ezer forintot, havi 2 alkalommal ingyenesen lehessen készpénzben felvenni
- írja Witzmann Mihály fideszes parlamenti képviselő Facebook-posztjában.
A képviselő azt is közölte, a bizottság által elfogadott törvénymódosítási javaslatról hamarosan az Országgyűlés is dönthet.
A törvényjavaslat szövege, mely egy korábbi pénzügyi salátatörvényt módosítana, így szól:
"Ha a fizetési számláról adott naptári hónapban első két alkalommal forintban teljesített, Magyarországon elhelyezett automata bankjegykiadó gépből készpénz-helyettesítő fizetési eszköz útján történő készpénzfelvétel, illetve a cash-back szolgáltatás igénybevételével történő készpénzátvétel összege együttesen a háromszázezer forintot, illetve negyvenezer forintot meghaladja, a pénzforgalmi szolgáltató a készpénzfelvételnek a háromszázezer forintot, illetve a készpénzátvétel negyvenezer forintot meghaladó összege után számíthat fel díjat vagy költséget.”
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Még több fegyvert küldhet Trump a feszült térségbe: minden jel szerint háború készül
Cél a régi ellenség elűzése.
Összeütközött két vonat a magyar határ közelében, rengetegen megsérültek
Még nem tudni mi okozta a balesetet.
Egyre több jel utal arra: rendkívüli tél következik, keményen megugorhatnak a számlák
Hidegbetörések jönnek.
Nagy baj: Magyarország szomszédjában súlyos krízisbe került a sikerágazat
Elbocsátásokat jelentettek be.
Ez az igazi illúziógyár: mindenki átver mindenkit a munkában?
Hódít a career catfishing.
Van egy olyan fegyvere Ukrajnának, ami még a legendás Tomahawknál is többet tud
Ráadásul nincsenek is korlátok.
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Jövőre a bankunk megmondja, hogy melyik számlával tudnánk spórolni. De mennyi lehet ez a megtakarítás?
Az MNB elvárásai alapján a bankok jövő év elején (az éves díjkimutatással együtt) tájékoztatni fogják ügyfeleiket arról, hogy van-e számukra kedvezőbb számlacsomag az adott pénzintézet
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
A bizalom kultúrája - miért stratégiai eszköz ma a bejelentővédelmi rendszer?
A 2023. évi XXV. törvény, közismertebb nevén a panasztörvény, a visszaélés-bejelentési rendszert a vállalati megfelelés kötelező elemévé tette. A tudatos vállalatok számára azonban
Túlhalászat: veszélyben az óceánok
Sokáig élt az a mítosz, hogy a tengerek kimeríthetetlen forrást jelentenek, de ma már tudjuk, hogy a túlhalászattal óriási kárt okozunk ennek a sérülékeny ökoszisztém
Hárommillióért 19-et visszafizetni?
A pénzügyekhez nem értő embereket nagyon könnyű hergelni, pici csúsztatásokkal nagy érzelmeket kiváltani. Nemrég írtam egy hasonló esetről, ahol ráadásul elméletileg pénzügyileg képzett
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Újabb autóipari válság közelít: visszatérhet a rettegett chiphiány?
Sötét felhők gyülekeznek Németország fölött.



