Befektetés

Budapest: A regionális részvényekre érdemes figyelni

Portfolio
Budapest Alapkezelő
Elek Péter: "Az előző havi részvénysúly-emelés jó döntésnek bizonyult, mint ahogy a hazai kötvényportfólió átlagos hátralévő futamidejének növelése is, hiszen mindkét piac visszaigazolta az optimista várakozásainkat.



' title='
A következő hónapra kismértékben csökkenteném a magyar részvények súlyát, és helyette inkább a regionális részvényeket preferálom, ezek között is inkább a magas osztalékhozamot nyújtó papírokra, illetve az ún. növekedési részvényekre (stabil, erős hosszú távú növekedéssel rendelkező társaságok papírjai) lehet érdemes koncentrálni.

Szintén csökkenteném mind a hazai kötvény, mind pedig a hazai pénzpiaci kitettséget, mivel a piac jelenleg a legoptimistább verziót árazza be, ugyanakkor az eddig publikált makroadatok ezt - egyelőre - nem támasztják alá. Az új MNB vezetés a hétfői (április 23-i) ülésén nem ment a piac után és úgy tűnik, először látni szeretnék, hogy a márciusi 9 százalékos inflációs adat valóban inflációs csúcs volt-e, azaz a későbbi hónapokban tényleg az inflációs nyomás mérséklődésére lehet számítani.

Ezek miatt a bizonytalanságok miatt az elkövetkező hónapra magasabb súllyal szerepeltetném az abszolút hozamú alapokat, mint a portfólió stabilizálását segítő elemet."

Preferált piacok: Európa, illetve Dél-Korea és Latin-Amerika

Top pickek: OTP,Ablon,Zentiva,CeskyTelekom

' title='


' title='
Az eszközallokáció csupán tájékoztató jellegű.
bkk_busz_bkv
dzsudzsak balazs focista
Nagy bejelentés készülhet: délután megszólal Matolcsy György
forintka191126getty
Történelmi csúcson az Európai Unió támogatottsága
Váci úti felüljáró
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
NYSE, trader, broker, válság