FONTOS Matolcsy hadjáratot hirdetett, erős pénzügyi támadástól félti Magyarországot
 
Előfizetői tartalom

Egy nap alatt több mint 40 százalékot zuhant az ingatlanalap

Czoboly Márton
A 2008-as válság során tapasztaltunk már hasonlót, a "béke-időkben" azonban még nem nagyon. A MAG ingatlanalap legfrissebb értékbecslése az alap portfóliójának értékét 40 százalékkal kevesebbre tette, az alap árfolyama így egy nap alatt több mint 40 százalékot esett. Az új és a régi becslés közti radikális különbség mögött az áll, hogy a MAG ingatlanalap - a bajba került - Macrogammától, az alapon válságkezelést végrehajtó Carion Alapkezelőhöz került, amely egy másik értékbecslővel mérette fel a portfólió értékét. Az értékbecslések ilyen mértékű eltérése súlyos kérdéseket vet fel az ingatlanalapok kockázatosságával kapcsolatban. Az ugyanis, hogy egy alap egyik napról a másikra váratlanul 40 százalékot tud esni (még ha ez egy kirívó példa is), komoly kockázatot jelent, és óvatosságra int. Fontos azonban hangsúlyozni, ilyen jelentős átértékelésre csak nagyon ritkán van példa.

Szomorú napra virradtak tegnap a MAG Ingatlan Befektetési alap befektetői, hiszen alapjuk árfolyama egy nap alatt 41,5 százalékot esett, vagyis az egy jegyre jutó nettó eszközérték 0,89 forintról 0,52 forintra zuhant. Az alap vagyonában ez több mint 727 millió forintos leértékelődést jelentett egy nap alatt. Természetesen az ingatlanalapoknál az alap portfóliójának az értékét...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái