Kivételes év volt 2011 a magyar kötvénypiacon, míg az év első fele viszonylagos nyugalomban telt, addig a második félév kész hullámvasút volt. A borongós nemzetközi környezet, a hazai gazdaságpolitikai lépések és a vezető hitelminősítők leminősítése a kötvénypiacon jelentős esést okozott, amely már-már a 2008-as időszakot idézte. A kötvényalapok az év utolsó két hónapjában elszenvedett jelentős esés miatt éves szinten nem tudtak jól teljesíteni, a rövid kötvényalapok 3-5 százalékos hozamot hoztak, míg a hosszabb kötvényalapok mindössze 0-2 százalékot. Hosszú távon azonban már nem olyan kedvezőtlen a kép, hiszen például a piac legnagyobb alapja, amelyben 100 milliárd forint van három éves átlagban 10 százalékot tudott hozni. Sajnos még ezzel együtt is elmondható, hogy az alapok többsége nem tudta megverni a célul kitűzött referenciaindexet.
Ide-oda csapkodtak az árfolyamok. A válság kitörése óta nem volt ennyire izgalmas évünk a magyar kötvénypiacon, az alapkezelők számára a szélsőségek évét éltük meg 2011-ben, hiszen volt részünk komoly emelkedésekben és esésekben is, a hosszabb hozamok pedig hihetetlen hullámvasutat jártak be. Mi sem mutatja jobban az évet, mint az Államadósság Kezelő Központ által...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Az előfizetés a következőket tartalmazza:
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés