Előfizetői tartalom

"A magyarok helyében befagyasztanám a nyugdíjrendszert"

Portfolio
Az elhúzódó gazdasági válság a nyugdíjrendszerekre is nyomást gyakorol, egyetlen pillér sem tudta magát függetleníteni, ami azt jelenti, hogy mind az állami, mind a tőkésített magánpillérben változtatásokra van szükség. Az ONYF-EISS közös nyugdíjkonferenciáján Laurence Kotlikoff az amerikai állami rendszer gyengeségeire koncentrált, mint elmondta, a piramisjáték a végéhez közelít, beavatkozás hiányában pedig össze is fog omlani, mert hatalmas hiányt termel a kormányok számára. Véleménye szerint a legjobb az lenne, ha a tőkefedezeti pillérek irányába mozdulnának el, a nyugdíj alapját az egyéni számlákon összegyűlt vagyon jelentené. Egy következő előadásban Michael Orszag, a Watson Wyatt vezető elemzője beszélt, mint kifejtette, a tőkefedezeti pillérekben lévő bizalom is meggyengült a válság alatt, mert a pénz- és tőkepiaci eséseket az emberek az egyéni számlák leértékelődése által a saját bőrükön érezték. Véleménye szerint nincs egyelten jó megoldás a problémákra, a válság tanulságait le kell vonni, és annak megfelelően megváltoztatni a struktúrákat.

Az állami nyugdíjrendszerek kihívások elé néznek sok országban, a baby boomer generáció nyugdíjba vonulásával a befizetések és a kifizetések közötti egyensúly fokozatosan megbomlik. Az állami nyugdíjrendszerek többletkiadásait a költségvetések egyre kevésbé tudják állni, reformokra van szükség, annál is inkább, mert az alacsony gazdasági növekedés és az elbocsátások...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés