Meghiúsult az MKB botrányos műtárgyeladása
Befektetés

Meghiúsult az MKB botrányos műtárgyeladása

Portfolio
Minden bizonnyal azért lépett vissza az MKB Bank a képzőművészeti gyűjteménye nagy részének MNB-alapítványok felé eladásától a kiállított számlák ellenére, mert március első napjaiban megírta a HVG az ügyet - írja a Magyar Narancs.

Elállt az eladástól az MKB

Az ügy több szempontból is pikáns, hiszen már március elején vehemensen cáfolta a HVG információit az MNB, de a múlt pénteken közzétett MNB alapítványi kuratóriumi jegyzőkönyvekből a cikk szerint egyértelmű, hogy az adásvételek létrejöttek. Ezek azonban nem voltak hosszú életűek, hiszen

az MKB néhány nap alatt meggondolta magát, "elállt eladási szándékától" - fogalmaznak az egy héttel későbbi kuratóriumi jegyzőkönyvek.

Az MNB-alapítványok vételi szándékát jelzi, hogy legalább két alapítvány a befektetési szabályzatát éppen ugyanekkor éppen úgy módosította, hogy műtárgyba is fektethessen.

A Magyar Narancs cikke szerint az alapítványok az MKB visszalépését zokszó nélkül tudomásul vették. A Domus Scientiae (PADS) és a Domus Mentis (PADMA) irataiból azonban az is egyértelmű, hogy azt követően hiúsult meg az üzlet, hogy a felek már kezet ráztak rá, hiszen már a számlát is kiállították és át is adták. A PADS (és a PADMA) jegyzőkönyve szerint a kuratórium

felhatalmazta [a név törölve], hogy a kialakult helyzetre tekintettel a vételárat ne fizesse meg, a számlát pedig, a mellékelt levél kíséretében küldje vissza.

"Lezsírozott" ügyletek

Azért is pikánsak a (meghiúsult) adásvételi tranzakciók, mert az MKB műkincsek teljes körét korábban a bank bajor tulajdonosai 1 milliárd forintra becsülték, de most ennek értékesebb része is 1,8 milliárd forint+áfa és jutalékokért, összesen 2,5 milliárd forintért "kelt el". Ráadásul úgy, hogy a zártkörű aukcióra csak a hat jegybanki alapítványt hívták meg, és az MKB eladásra kínált műkincseit éppen hat, nagyjából egyenlő nagyságú - 36-39 képet tartalmazó - tételre osztották szét. A kuratóriumok egy-egy ilyen részgyűjtemény megvásárlására adtak képviselőiknek felhatalmazást, mégpedig úgy, hogy a licitálás során a leütési ár nem haladhatta meg a 300 millió forintos keretösszeget.

Az alapítványok emellett engedélyezték az 5 százalékos jutalék, a szerzői jogdíj (a Magyar Narancs tudomása szerint szintén 5 százalék) és a kapcsolódó ÁFA kifizetését.

Így az MKB-gyűjtemény felvásárlására elkülönített teljes keret már 2,5 milliárdra rúgott, azaz az 1 milliárdra becsült értékhez képest az 1,8 milliárd forintos vételár (+Áfa+jutalékok+szerződi jogdíjak) közel dupla árú vásárlást jelent, és a cikk szerint a potenciális túlárazás az MKB feltőkésítését is szolgálhatta (volna).

Szoros egyeztetés

A fenti a konstrukcióval egyébként nehéz elképzelni, hogy az alapítványok egymás ellen licitáltak volna (bár azért nem kizárt), de az összehangoltságra utal az is, hogy a Domus Concordiae jegyzőkönyvéből az is kiderült: a kuratóriumi elnökök - köztük Matolcsy György MNB-elnök, Balog Ádám MKB-elnök, Nagy Róza volt MNB-főigazgató és Csizmadia Norbert jegybanki ügyvezető igazgató - előzetes egyeztetésén "fogalmazódott meg az alapítványi vagyon diverzifikálása érdekében történő műtárgyvásárlás igénye". Ez nem csak azt a gyanút táplálja, hogy az alapítványi elnökök, Matolcsyval az élen, rendszeresen egyeztetnek, hanem azt is, hogy a konkrét esetben megbeszélhették a teendőket - mutat rá a cikk.

A lapjelentés szerint az egész témában a leginkább pikáns, hogy Balog Ádám egyszerre szerepelt volna a csaknem létrejött ügyletekben az MKB Bank elnök-vezérigazgatójaként az eladói oldalon, és vele párhuzamosan a vevői oldalon is, hiszen közben a PADS kuratóriumi elnöke is. Az összeférhetetlenségre közben a legfőbb ügyész felesége, Polt-Palásthy Marianna lett volna hivatott figyelni, hiszen ő az adott alapítvány felügyelőbizottsági elnöke.

Tranzakciós illetékből fizetnék a csalásokat a briteknél
BÉT
német200117
India merriage
napelem magyar zoldites
négy_napos_munkahét
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Statisztikai elemző

Statisztikai elemző

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
India merriage