Befektetés

Itt az év tőzsdei sztorija, csak még a menedzsment sem tudja, miért

Portfolio
Érdekes mozgásokat mutatott az év első három hetében a Victoria Properties papírja a koppenhágai tőzsdén: a dán cég részvényeinek árfolyama 930 százalékos szárnyalásban van a tavalyi záráshoz képest. A probléma, hogy még a menedzsment sem tudja, miért veszik ennyire a papírt, és igyekeznek nyugtatni a befektetőket - írja a Bloomberg.

A Victoria Properties eddig elsősorban a német ingatlanpiacra fókuszált, a hétfői kereskedésben ok nélkül 195%-os szárnyalást mutattak a papírjai. Ezt követően Rasmus Bundgaard, a cég vezérigazgatója hivatalos közleményben értetlenkedett egy sort, szerinte ugyanis úgy szárnyalt 930%-ot az árfolyam, hogy nem változtak a társaság gazdasági körülményei, és nem jelentek meg új tervek a jövőbeli stratégiát illetően. "Vagyis a társaság saját tőkéjének értéke továbbra is közel nulla korona" - szögezte le a cégvezető.

Az utóbbi napok árfolyammozgásában az is meglepő, hogy a Victoria Properties forgalma több mint harmincszorosa volt az előző három hónap átlagának. A Bloomberg által megkérdezett elemzők sem tudták a választ, csak annyit jegyeztek meg, hogy a forgalom felét a NordNet nevű brókercégen keresztül bonyolították, amelyik többnyire kisbefektetők számláit kezeli.

A Victoria Properties részvényeinek árfolyama egyébként hat évig megállíthatatlanul zuhant miután a dán ingatlanlufi kipukkadt. A cég legutóbb december 29-én tett közzé hivatalos tájékoztatást, amikor bejelentették, hogy a korábbi főtulajdonos Euroinvestor.com eladta teljes 64,95%-os részesedését három társaságnak, melyek közül az egyik a Victoria vezérigazgatójának érdekeltségébe tartozik.
NEW YORK, USA - APRIL 23: Hungarian Foreign Minister Peter Szijjarto speaks during an exclusive interview on April 23, 2019 in New York, United States. (Photo by Atilgan Ozdil/Anadolu Agency/Getty Images)
_M7B1699
E.ON
KPMG
Musk
Frankfurt Stock Exchange
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
wall street tőzsde_getty