Befektetés

Budapest: újra meg újra

12-k
Budapest Alapkezelő:

"Aki egyszer megégeti a száját forró tejjel, az utána a joghurtot is megfújja."
(török szólás)


Be kell ismernem, hogy minden hónapban komoly fejtörést okoz ezeknek a cikkeknek a megírása. Nem azért, mert ne lenne véleményem a piacok várható mozgásairól, vagy mert ne tartanám mindennél érdekesebb intellektuális kalandnak a tőkepiacokkal való napi foglalkozást. Az írás két ok miatt megy mégis nehezen. Az egyik, hogy úgy érzem, ismétlen önmagamat. A másik pedig, hogy úgy látom, azzal, hogy ebben a portfólió menedzseri körben hónapról-hónapra új piaci ötleteket dobunk be, azt sugalljuk, hogy egy megtakarítói portfólión hónapról-hónapra változtatni is kell. Pedig mi sem áll távolabb az igazságtól.

Budapest: újra meg újra
Ezen aggályaimra a végső megnyugvást szinte minden alkalommal Jason Zweig, a WSJ legendás újságírójának idézete adja: "Az én feladatom az, hogy minden évben 50-100 alkalommal leírjam ugyanazt a dolgot, anélkül, hogy a szerkesztőim vagy az olvasóim észrevennék, hogy ismétlem önmagamat." - mondja Zweig, majd így folytatja: "Minderre azért van szükség, mert bár a piacok állandóan változnak, az, hogy mi számít jó tanácsnak, csak nagyon ritkán".

Rengetegszer írtam már erről (például itt és itt), illetve arról is, hogy milyen károkat tud okozni az ezzel ellentétes cselekvésre való buzdítás. Minél korábban kezdett rendszeres megtakarítás, költségtudatosság, adókedvezmények kihasználása, hosszú távú szemlélet - a megtakarítók 99%-ának számára hasznos pénzügyi tanács kulcsszavai ugyanis örökérvényűek. Minden más csak ákombákom.

Ehhez a felsoroláshoz raknék most hozzá egy újabbat, Cliff Asness-nek, az AQR fejének egy 2015-ös interjúban elhangzott mondatát, mely a napokban került a szemem elé: "Egy nagyszerű stratégia, ami mellett nem tudsz kitartani, nyilvánvalóan sokkal rosszabb, mint egy szimplán csak jó stratégia, amit viszont végig tudsz csinálni."

Belevághat magyarán az ember a legtrendibb, a legjobban marketingelt, aktuálisan a legjobb múltbeli hozammal rendelkező stratégiába, ha azt az elkerülhetetlenül jelentkező, hosszabb-rövidebb ideig tartó gyenge teljesítményt nyújtó időszakokban félbehagyja. Nincs olyan befektetési módszer, ami fegyelem és kitartás nélkül működne. Persze azt eldönteni, hogy valami csak átmenetileg nem működik, vagy pedig alapvetően rossz stratégia, mindig nagyon nehéz - a kétely ráadásul mindig akkor a legerősebb, amikor a gödör alján vagyunk.

Az pedig, hogy ki mennyire bírja az ilyen helyzeteket, rengeteg dologtól függ - genetikai örökségünktől, a környezettől, amiben felnőttünk, a bevezető népi bölcsességben is említett, általunk átélt élettapasztalatoktól. Kitölthetünk akármennyi MiFID tesztet, beszélhetünk akármennyi tanácsadóval, azt, hogy mennyit bírunk, csak saját magunk tudhatjuk. Ne is várjuk mástól a választ.

Persze ha tudjuk magunkról, hogy nem vagyunk elég kitartóak, akkor sincs veszve minden. A Fidelity egy sokat emlegetett belső tanulmánya alapján megtakarítóik közül azok érték a legjobb teljesítményt, akik arról is elfelejtkeztek, hogy egyáltalán volt számlájuk - nem is nyúltak így portfólióikhoz.

A tanulság: ha már nem vagyunk elég türelmesek, legalább legyünk feledékenyek.

A piacokkal kapcsolatos véleményem az előző hónapokhoz képest nem változott, megugrott volatilitással járó, nem túl egészséges jeleket mutató árfolyam-viselkedést látunk. A kimondottan hosszabb távú megtakarítók szempontjait szem előtt tartó modell portfólióm összetételén ebben a hónapban sem változtatok.

Budapest: újra meg újra
Az eszközallokáció csak tájékoztató jellegű.
BET
Denso
WASHINGTON, DC - MAY 08:  U.S. President Donald Trump announces his decision to withdraw the United States from the 2015 Iran
WASHINGTON, DC - NOVEMBER 02: (L to R) U.S. President Donald Trump shakes hands with his nominee for the chairman of the Federal Reserve Jerome Powell
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
WASHINGTON, DC - MAY 08:  U.S. President Donald Trump announces his decision to withdraw the United States from the 2015 Iran