Jön a lengyel nyugdíjreform, ami Magyarországnak is példa lehet
Befektetés

Jön a lengyel nyugdíjreform, ami Magyarországnak is példa lehet

MTI
Portfolio
Jóváhagyták a lengyel kormány keddi ülésén a munkáltatói és állami hozzájárulással megvalósítandó önkéntes nyugdíjprogram tervezetét, a feltehetőleg a jövő év közepén életbe lépő rendszer évente 2,8 milliárd eurónak megfelelő plusz eszközt hoz a lengyel tőkepiacra.



A tervezetet most a parlament elé terjesztik. A kabinetülést követő sajtóértekezleten Mateusz Morawiecki miniszterelnök elmondta: az önkéntes foglalkoztatói tőkeprogramhoz (lengyel elnevezése Munkavállalói tőkeprogram, PPK) a lengyel állam 10 év alatt 35-40 milliárd zlotyval (mintegy 8,1-9,3 milliárd euró) járul hozzá - jelentette be Morawiecki.

Morawiecki hangsúlyozta: a PKK-ban megtakarított tőkét - szemben az előző lengyel kormány által nagyrészt felszámolt magán-nyugdíjpénztárakban (OFE) megspórolt pénzzel - magánvagyonnak tekintik majd és örökölhető lesz.

A PPK-t szabályozó törvény a tervek szerint 2019 januárjában lép életbe, érvényesítése fokozatos lesz:
  • az előírások a jövő év júliusától a több mint 250 dolgozót alkalmazó vállalatokra vonatkoznának majd,
  • a kis cégeket 2020 júliusától kötelezik a rendszer bevezetésére,
  • a közigazgatási szféra dolgozóit pedig 2021 januárjától vonják be.

A tervezet szerint:
  • A programba bekerülő pénzt a megfelelő engedélyekkel rendelkező, a lengyel tőkepiacon legalább három éve működő befektetési alapokra bízzák majd.
  • Az állami költségvetésből minden egyes munkavállaló után 250 zloty (mintegy 59 euró) kezdeti hozzájárulást és 240 zloty (mintegy 56 euró) évi támogatást fizetnének ki.
  • A munkavállalók a bruttó fizetésük 2-4 százalékát fizetnék be egyéni számlájukra, a munkáltatók ehhez további 1,5-4 százalékkal járulnának hozzá.
  • A PPK-ban való részvételre a 19 és 55 év közötti munkavállalók jogosultak, mintegy 11 millió ember. Becslések szerint ténylegesen 8,5 millióan élnek majd a lehetőséggel.
  • A csatlakozás automatikus, a rendszerből való kilépés bármikor lehetséges. A munkavállalónak ez utóbbi esetben vissza kell téríteni a számlájára folyósított állami támogatást és a foglalkoztatói hozzájárulás 30 százalékát, valamint be kell fizetnie a megfelelő jövedelemadót.
  • A 60 éves életkor elérése után igényelni lehet a megspórolt összeg 25 százalékának kifizetését, a hátralévő 75 százalékot 10 év alatt folyósítják.

A lengyel munkáltatói nyugdíjprogramról már év elején is szivárogtak információk, a lengyel kormány akkori tájékoztatása szerint éves szinten 20 milliárd zlotynyi növekedést várnak a megtakarításokban a program hatására.

A nyugdíjrendszer ezen pillére Magyarországon is hiányzik, jelenleg egyetlen szolgáltatónál, az Allianznál érhető el foglalkoztatói nyugdíjprogram.

Címlapkép: Shutterstock
Ipari tartályok
Official Photo 2019 - Emmanuel Babeau (6) (1)
Megint véleményt mond Magyarországról az IMF
GettyImages-1180027214
erdogan
wells fargo
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
2019. október 17.
Hiventures - Portfolio KKV Tőkefinanszírozás 2019
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
162
Olvasta már? Időtálló időmérők