Gazdagodik a magyar, mégsem neveli a gyereket spórolásra
Befektetés

Gazdagodik a magyar, mégsem neveli a gyereket spórolásra

Hergár Eszter, Sz. Pap Judit
Érdekes eredményeket hozott a legújabb reprezentatív kutatás eredménye: jóval kevesebben küzdenek napi megélhetési gondokkal, ám a többletjövedelmet csak kevesen teszik félre a "nehezebb napokra". A kedvező környezet, a reálbérek jelentős növekedése mellett a lakosság kevésbé lett előrelátó a pénzügyeket illetően. A magyar családok pénzügyi ismeretei továbbra is hiányosak, ezért az iskolarendszeren belül megvalósítható pénzügyi-gazdasági ismeretátadás kiemelkedő jelentőséggel bír.
A Pénziránytű Alapítvány megbízásából elkészült kutatás az OECD által kidolgozott módszertan és kérdőív mentén vizsgálta a magyar lakosság pénzügyi tudatosságát. A 2010 és 2015 után az idén harmadszor elvégzett felmérés eredményei, valamint a nyolc év során megfigyelhető elmozdulások alapján fontos tendenciák rajzolódnak ki.

A 2018 nyarán 1000 fős reprezentatív felnőtt mintán (18-79 évesek) végzett kutatási eredmények szerint a magyar családok pénzügyi ismeretei továbbra is hiányosak, bizonyos kérdéskörökben javuló, másokban romló tendenciát mutatnak. A korábbi nemzetközi összehasonlításokban is leginkább jónak számító magyar eredmények a lexikális ismereteket, "pénzügyi tudást" mérő kérdéseknél (infláció, kamatszámítás, kockázat és hozam viszonya stb.) születtek.

Megélhetési gondok: védettebbek a magasabb végzettségűek és az idősebb nyugdíjasok

Egyértelműen pozitív változás, hogy a tudatos pénzügyi döntéseket akadályozó napi megélhetési gondokkal az elmúlt 8 év során egyre kevesebb válaszadó találkozott a felmérést megelőző 12 hónapban, mint 2010-ben vagy 2015-ben. Mindez összefügghet a kedvezőbb munkanélküliségi, GDP és inflációs adatokkal. A megélhetési gondokkal szembesülők aránya a legtöbb korosztály esetében átlag közeli, legmagasabb (23%) a 60-69 éves korosztályban, míg a 30-39 éveseknél a legalacsonyabb. Sérülékenyebbek az általános iskolai végzettségűek, a gyermeküket egyedül nevelők, és az alacsony jövedelműek. Ezzel szemben védettebbek a magasabb végzettségűek és az idősebb nyugdíjasok.

Gazdagodik a magyar, mégsem neveli a gyereket spórolásra

Pénzügyi tartalékok, pénzügyi túlélési képesség

A kedvező környezet, a reálbérek növekedése ellenére a háztartások relatív pénzügyi stabilitása nem változott érdemben, azaz a háztartások pénzügyi túlélési képessége csak minimálisan javult: a magyar családok a korábbi évekhez hasonló mértékben lennének képesek fedezni fő jövedelmük kiesését. A lakosság kb. 60 százaléka legfeljebb három hónapot vészelne át elköltözés és hitel felvétele nélkül, ha elveszítené a fő jövedelemforrásnak számító keresetét, munkabérét, miközben tízből kilencen alkalmazottként dolgoznak.

A kutatási eredmények alapján az elmúlt nyolc évben a magyar családok anyagi helyzetének általános és jelentős javulása nem járt együtt a pénzügyi tartalékok ugyanilyen mértékű gyarapodásával:

keletkező többlet-jövedelmünket jellemzően elfogyasztjuk, és kevesebbet teszünk félre a "nehezebb napokra".

Háztartási költségvetés készítése

Mérésről mérésre csökkenő tendenciát mutat azok aránya, akik háztartási költségvetést készítenek. 2018-ban ez csupán a felmérésben résztvevők ötödére (21%) volt jellemző, míg nyolc évvel ezelőtt minden harmadik (32%) megkérdezett háztartás aktívan tervezte bevételeit és kiadásait. Minden bizonnyal a megélhetési nehézségek enyhülése, a pozitív jövőkép is szerepet kap abban, hogy lazult a lakosság fegyelme e téren. A háztartási költségvetést készítők 21 százalékos átlagos értéke azonban nagy szórást mutat. Egyértelműen megfigyelhető tendencia, hogy az iskolai végzettség, illetve a háztartás jövedelmének emelkedésével nő a költségvetést készítő háztaratások aránya.

Termékválasztás

2010-ben a válaszadók harmada mondta, hogy pénzügyi termék választása során egyáltalán nem mérlegelte a lehetőségeket, ez az arány 2015 óta 22%-os szinten stabilizálódott. A népszerű információforrások közül leginkább az "interneten található termék-összehasonlító információk", "barátok/rokonok ajánlása" és a TV-hirdetések, televízió vagy rádióprogramok használatának aránya növekedett. 2018-ban minden negyedik fogyasztó elsősorban saját korábbi tapasztalataira hagyatkozott, ha új termékről határozott.

Pénzügyi attitűdök

Itt egyértelmű tendencia: pénzügyeit tekintve a lakosság kevésbé megfontolt és előrelátó lett.

Erre utal, hogy jelentősen csökkent azok aránya, akik határozottan egyetértettek a következő állításokkal: "Mielőtt valamit vásárolnék, alaposan megfontolom, hogy telik-e rá", "Időben befizetem a számláimat", "Hosszú távú célokat határozok meg és törekszem elérni őket". Ezek az eredmények összecsengenek azzal, hogy egyre kevesebben készítenek családi költségvetést.

Gazdagodik a magyar, mégsem neveli a gyereket spórolásra
Leegyszerűsítve mindez azt mutatja, hogy a válság elmúltával 2010 és 2018 között pénzügyeinket tekintve egyre inkább tücsök, mint hangya módjára élünk. Beszédes adat, hogy arra a kérdésre, hogy "Mielőtt valamit vásárolnék, alaposan megfontolom, hogy telik-e rá, 2010-ben a megkérdezettek kétharmada válaszolt igennel, 2015-ben viszont már csak a fele, és 2018-ban mindössze 33%.

Összegzés

Megállapítható, hogy a magyar háztartások tipikus pénzügyi viselkedése jellemzően nem képes ellensúlyozni a gazdasági ciklusok hatását. A családok nem, vagy csak korlátozottan - magasan iskolázott, magas jövedelmű családok- képesek megfelelő mintát adni a gyermekieknek az életminőséget jelentősen befolyásoló pénzügyi-gazdasági kérdésekben. Mindezek alapján a fiatalok pénzügyi-gazdasági nevelésében, a pénzügyi ismeretek és pozitív pénzügyi magatartásminták közvetítésében az iskolarendszeren belül megvalósítható pénzügyi-gazdasági ismeretátadás és szemléletformálás kiemelkedő jelentőséggel bír. Erre kivételes alkalmat és lehetőséget kínál a jelenleg felülvizsgálat alatt álló Nemzeti Alaptanterv átalakítása.

A szerzők az MNB munkatársai.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás
online bolt_shutter
orvosi kamara0921
palkovicslászló0921
shutterstock_1100688464_rugalmas
brexit0115
bitcoin automata shutter
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
bitcoin automata shutter