Befektetés

Amundi: nem minden arany, ami fénylik

Kósa Endre
Amundi Alapkezelő:

"Kimondottan jól teljesítettek az első negyedév során a magasabb kockázati profillal bíró részvény típusú befektetések. A nagy kérdés azonban az, hogy merre tovább? Az év hátralévő részére egyre határozottabban körvonalazódik a globális lassulás képe, a várakozások mellett a legfrissebb tényadatokban is érzékelhető a változás. A márciusi számok alapján a világgazdaság bővülési üteme fokozatosan csökken. Egyes régiók esetében már a recesszió kockázata is erősödik, azonban a vészharangok kongatása egyelőre még korai: úgy látjuk, hogy a globális növekedés a következő negyedévekben még pozitív maradhat. Az idei alapforgatókönyvünk mérsékelt lassulással számol a világgazdaságban, a lefelé mutató kockázatok erősödése mellett.

Amundi: nem minden arany, ami fénylik
Habár középtávon továbbra is optimisták vagyunk a részvénypiacokkal kapcsolatban, rövid távon elképzelhetőnek tartunk egy konszolidációs időszakot, miután meglátásunk szerint a jelenlegi szinteken már számos pozitív hír beárazódhatott a piacon. Ennek következtében pedig a részvények év elején látott olcsósága is csak a múlt. A hegymenet folytatódása nagyban függhet attól, hogy az elkövetkezendő időszakban lesz-e változás a romló makroadataokban.

Véleményünk szerint több szempontból is óvatosság indokolt a fejlett részvénypiacok esetében, ezért továbbra sem képezik a portfólió részét márciusban. Ennek oka részben abban keresendő, hogy az év eleji meredek ralit követően már közel sem nevezhetők olyan olcsónak a fejlett részvények, mint 2019 kezdetén, továbbá a sokasodó vállalati profit warningok sem festenek túl bíztató jövőképet az amerikai és európai cégekről. Ráadásul Európában a fennálló politikai kockázatok (Brexit, EP-választás, autószektort célzó vámok) is nyomás alatt tarthatják a kontinens részvényeit.

Továbbra is szeretjük a fejlődő részvénypiacokat, ami részben annak köszönhető, hogy jóval attraktívabb értékeltségről beszélhetünk az esetükben, mint a fejlett piacok esetében. Ehhez adódhat még hozzá, hogy meglátásunk szerint a fejlődő országok jóval többet profitálhatnak adott esetben az amerikai-kínai kereskedelmi álláspontok közeledéséből is. Az egyes országok között azonban érdemes lehet szelektálni: a kereskedelmi megállapodásból például sokat profitálhatna Kína, míg Oroszország a szankciók ellenére is vonzó értékeltségi szinteken forog jelenleg. Ennek ellenére taktikai megfontolásból márciusban 30%-ról 20%-ra csökkentjük a részvények portfólióbeli súlyát, ami a globális fejlődő piacok mellett a régiós piacokat érinti.

Kötvénypiaci szempontból a globális lassulás kifejezetten kedvező jelenség. Főként a fejlett országok kötvényei esetében várható, hogy a mérséklődő inflációs várakozások a hozamokat is lejjebb szoríthatják, illetve alacsonyan tarthatják. A feltörekvő kötvénypiacok számára a Fed szigorításának leállása alapvetően jó hír, de - különösen a sérülékenyebb országok számára - a recessziós kockázatok erősödése, esetleg kisebb-nagyobb válsággócok kialakulása magasabb kockázati prémiumokat eredményezhet. Habár a magyar kötvénypiac szempontjából az MNB esetleges szigorítása némi kockázatot jelent, de véleményünk szerint a hozamokba ez már bőven be van árazva. A kockázatcsökkentés jegyében a részvények terhére 25%-ra növeljük a kötvények súlyát, aminek eredményeképpen egy alacsonyabb kockázati profillal rendelkező portfólió került kialakításra."

Amundi: nem minden arany, ami fénylik
Az eszközallokáció csupán tájékoztató jellegű.
kanada
tarlós-karácsony
Frankfurt Stock Exchange
kivánd190916
shutterstock_1077839366
A worker adjusts a control valve at the delayed coker unit of the Duna oil refinery operated by MOL  Photographer: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images
wizzairshutterstock
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
shutterstock_1077839366