A Klarna lett Európa legértékesebb fintech startupja
Befektetés

Jövőre tőzsdére mehet Európa legértékesebb fintechcége

Portfolio
Lehet, hogy 2020-ban tőzsdére megy a Klarna, Európa legértékesebb magánkézben lévő fintechcége – árulta el Sebastian Siemiatkowski, a cég társalapítója egy TechCrunchnak adott interjúban.

„Talán megtörténhet” – fogalmazott Siemiatkowski, amikor a magazin újságírója arról kérdezte, hogy 2020-ban tőzsdére vihetik-e a jelenleg 5,5 milliárd dollárt érő fintechcéget, viszont kitért arra is, hogy az egyik igazgatósági tanácstagjuk, Michael Moritz azt szeretné, ha örökre privát maradna a vállalat. A szakember kérdésre elmondta, hogy „úgy gondolja,” az Egyesült Államokban vinnék tőzsdére a Klarnát, ha erre sor kerülne.

A Klarna elsősorban arra jó, hogy nagyobb vásárlások esetén felkínálja a részletfizetési lehetőséget, a partnercégeknél pedig kedvezményeket is kaphatunk, ha Klarnával fizetünk:

Az interjúban Siemiatkowski elárulta azt is, hogy Németország jelenleg a legnagyobb piacuk, de az Egyesült Államokban is évesítve 6 millió ügyfelet szednek össze, így az itt megindult terjeszkedés kifejezetten gyors ütemben zajlik.

Kitért arra is, hogy kevesebb mint 1% azon ügyfelek aránya, akik a cég által felkínált részletfizetést nem tudják teljesíteni, bevételeik oroszlánrészét pedig nem a késedelmi kamatok, hanem a kereskedők által fizetett díjak adják.

német200117
India merriage
napelem magyar zoldites
négy_napos_munkahét
izer norbert allamtitkar
címlapkép_zöld
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Statisztikai elemző

Statisztikai elemző

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
India merriage