Előfizetői tartalom

A koronavírus volt az utolsó csepp a pohárban: jelentős konszolidáció jöhet az európai alapkezelőknél

Minden lesz, csak nem egyszerű az európai alapkezelők számára az elkövetkező időszak: erősödik a költségnyomás, a jövedelmezőségi mutatók romlanak, a szabályozói elvárások sokasodnak, a koronavírus-válság pedig minderre még rátett egy lapáttal, így az európai szolgáltatók körében is jelentősebb konszolidáció várható. Dean Frankle-t, a BCG nyugat-európai, dél-amerikai és afrikai vagyonkezelői szegmensének igazgatóját és Christian Klingkowskit, a BCG alapkezelői és pénzügyi intézményi piac vezető elemzőjét kérdeztük arról, milyennek látják az európai alapkezelői szektor jövőjét, miután nemrég jelent meg globális vagyonkezelői tanulmányuk.  Érdekes különbségekre világítottak rá a szakértők a nyugat- és kelet-európai befektetők kapcsán: nyugaton például a részvénybefektetések az erősebbek, keleten a befektetők jobb szeretik szakértő kezekre bízni alapjaikat.

Azt a legutóbbi jelentésükből látjuk, hogy Európában, az USA-ban és a nagyobb régiókban hogyan alakultak az alapkezelői piac számai tavaly. Tudnának részletesebb adatokkal szolgálni arról, hogyan alakultak a bevétel, profit és profitmarzs-adatok a nagyobb európai piacokon és a kelet-közép-európai régióban? Öngondoskodás 2020 Az alapkezelői szektor...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés