FONTOS Koronavírus: itt a csütörtöki magyar adat, még több teszt jön
id4
Befektetés

Itt a Volkswagen válasza a Teslának

Portfolio
A Volkswagen újabb frontot nyit a Tesla ellen, tegnap bemutatta első elektromos SUV-ját, mely az ID.4 névre hallgat. A bejelentés közvetlenül a Tesla Battery Day másnapján érkezett, elképzelhető, hogy válaszként a Tesla bejelentésére. A Volkswagen ezzel a modellel kíván betörni az amerikai piacra, melyre jó esélye van, ugyanis árban a Tesla Model Y alá pozícionált SUV már 40 000 dollár alatt elérhető.
Újabb részvénykibocsátás jön a magyar tőzsdén, következő befektetői Klubunkon a DM-KER sztoriját, a kibocsátás részleteit ismerhetik meg az érdeklődők.

A Volkswagen tervei szerint az első modelleket már 2021 első negyedévében kiszállíthatják leendő tulajdonosaiknak. A modell hatótávolsága ugyan alacsonyabb lesz, mint a nagy rivális Model Y-nak, de a szövetségi támogatásokkal a vásárlók 7500 dollárt takaríthatnak meg, ezzel az ID.4 indulóára 32500 dollárra mérséklődik. Az árat tovább csökkentheti, ha a cég az Egyesült Államokban is elkezdi gyártani az új modellt, ezzel újabb 5000 dolláros megtakarításra számítanak.

Az ár kérdése lényeges, hiszen a Tesla már nem jogosult a szövetségi támogatásokra, a legolcsóbb Model Y 49 990 dollár, míg a Model X 79 990 dollár, de még a legalacsonyabb árú Model 3 is 37 900 dollárról indul.  

Ha a Volkswagen tervei megvalósulnak, és a cég 30 000 dollár alatt tud adni egy elektromos SUV-ot,

akkor árban a közvetlenül belsőégésű motorral szerint Toyota RAV4 és Honda CR-V ellenfele is lehet. Persze, ez egyelőre csak terv, és 30 000 dollár alatti elektromos autó tervet Elon Musk is bejelentett, ráadásul ő „Robotaxi” néven illette a később megjelenő modellt, utalva az esetleges későbbi funkciójára.

id4 kep
A Volkswagen reméli, hogy a nemzetközi piacra szánt modell sikere hasonló lesz a bogárhoz, melyből a múlt évszázadban közel 5 millió darabot értékesítettek csak az Egyesült Államokban. Az újabb elektromos modell megjelenése abba az ambiciózus tervbe illeszkedik, mely alapján a dieselbotrány után megújulva

meghatározó szerepet játsszanak az elektromobilitás elterjedésében, és 2025-re 1,5 millió tisztán elektromos autót adjanak el.

A modellhez további kedvezmény, hogy az Electrify America hálózat hároméves ingyenes töltést biztosít, ezzel a tulajdonosok - a használattól függően - jelentős költséget takaríthatnak meg. A gyártás az Egyesült Államokban 2022-ben indulhat el, az első modell egy 201 lóerős 250 mérföld (kb. 400 kilométer) hatótávval rendelkező modell lesz, és a tervek szerint 2021-ben érkezik egy 302 lóerős összkerékmeghajtású változat is.

Az autógyár az amerikai viszonteladókat is arra kéri, ruházzanak be a töltési infrastruktúrába,

hiszen ezzel is növelhető az eladott darabszám, végső soron pedig hozzájárul a kereskedők nyereségéhez is.

getty 4

A kereskedőket arra próbálják rávenni, hogy ők maguk építsenek ki online értékesítési lehetőségét. Ez jelenleg a Teslánál úgy van megoldva, hogy nem tartanak fenn kapcsolatot kereskedőkkel, mindent ők maguk intéznek a megrendeléstől a leszállításig. Ezzel rengeteg költséget lehet megspórolni, viszont a már meglévő kereskedői hálózat miatt a Volkswagen nem ezt a lehetőséget választja, hiszen érdekellentét alakulna ki a cég és a kereskedők közt.

Önkéntes hadsereget akarok, nem besorozottat

-mondta a kereskedőknek Scott Keogh, a Volkswagen amerikai divíziójának vezetője tavaly novemberben egy Tennesseeben tartott találkozón.

Keogh arra utalhatott, hogy erőszakkal nem akarják rákényszeríteni a kereskedőket a változtatásokra, viszont mindkét fél érdeke a hatékony együttműködés a piaci pozíció őrzése érdekében. A Volkswagen amerikai kereskedőinek szinte mindegyike beleegyezett abba, hogy megtegye a szükséges beruházásokat.

getty 2

John Luciano, a Volkswagen amerikai kereskedői tanácsának vezetője elmondta, azok, akik kihasználják az autógyártó reklámköltség támogatását, ellensúlyozhatják a töltőhálózat kiépítése miatt felmerülő költségeiket.

Ha valóban odafigyel, szinte költségek nélkül megtehetik

-mondta Luciano, aki maga is több Volkswagen kereskedést vezet Texasban.

A Volkswagen árfolyama nem reagált érdemben a hírekre, ma a tegnapi záróára körül tartózkodik, az idei évben közel 24 százalékkal került lejjebb.

Volkswagen

(Reuters)

Címlapkép:(c) dpa-Zentralbild via Getty Images

Találd meg a neked való befektetési alapot!
scheer sándor
koronavirus_labor_vakcina
kína usa
samsung
spanyol koronavírus getty editorial
f-16c
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. november 10.
Miből lesz lakásunk, nyugdíjunk, luxusautónk?
2020. november 10.
Öngondoskodás 2020
2020. november 10.
Portfolio Private Health Forum 2020
2020. november 11.
Energy Investment Forum 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
becsi tozsde