Előfizetői tartalom

Elképesztő a Zoom, már nyolcszor annyit ér, mint a magyar tőzsdei cégek összesen

Portfolio
A koronavírus-járvány egyik nagy nyertese a Zoom, az otthoni oktatás és a home office miatt világszerte milliók mindennapjainak része lett a platform használata, a felhasználószám robbanásszerűen emelkedik, ennek pedig hatása van a vállalat bevételeire és profitjára, de a részvényárfolyamára is, utóbbi már közel 700 százalékot emelkedett idén, ezzel az amerikai technológiai válllalat már közel nyolcszor annyit ér, mint a magyar tőzsdén jegyzett cégek, az OTP-vel, a Mollal, a Richterrel és a Magyar Telekommal együtt.

Száguld az árfolyam

Egészen elképesztő ralin van túl a Zoom, a 2019 áprilisában tőzsdére lépő cég részvényeit az első kereskedési nap elején még 36 dollárért kínáltak, azonban már az első napon 72 százalékot emelkedett. A kibocsátás után is folytatta az emelkedést, és tavaly júniusra már 100 dollár fölé ért az árfolyam, majd egy oldalazást követően 2019 októberig 60 dollár környékére érkezett meg, azóta viszont meredeken emelkedik. Az igazán nagy lökést a koronavírus járvány, és az az követő korlátozások és az otthoni munkavégzés elterjedése adta. Idén év elején még közel 70 dollárt értek a cég részvényei, majd igazi rali indult, március közepére 135 dollárig, június közepére már 250 dollárig, míg augusztusra végére már közel 460 dollárig emelkedett. A száguldásnak azonban nem volt vége, hétfőn új történelmi csúcsra emelkedett, a kereskedés egy pontján már 588,84 dollárig száguldott, végül 568 dolláron zárt. Kedden ugyan komoly esés után 537 dollárig korrigált, mégis óriási emelkedésen van túl az árfolyam.

A meredek árfolyamemelkedéssel a zoom piaci kapitalizációja is elképesztő értékben emelkedett. A kibocsátáskor közel 15 milliárd dollár volt, jelenleg pedig már több mint 10-szer akkora a vállalat piaci értéke, közel 160 milliárd dollár, amivel a világ legnagyobb tőzsdei vállalatai közé is bekerült.

Az elmúlt hónapok árfolyamemelkedésével bekerült a világ 70 legértékesebb vállalata közé, és piaci értékben már megközelített olyan nagyágyúkat is, mint a Mcdonald’s.

Miről szól még a cikk?

  • A Zoom óriási kapitalizáció emelkedését érzékeltetjük néhány nemzetközi példán keresztül
  • Megnézzük a Zoom és a magyar tőzsde viszonyszámait.
  • Mi a sztori a cégben, mik a legfrissebb hírek a cég háza táján?
  • A cég fontosabb árazási mutatóit vizsgáljuk meg.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés