Előfizetői tartalom

Sikeresen végrehajtotta első űrutazását a világ leggazdagabb embere

Portfolio
Jeff Bezos csatlakozott azoknak a kiváltságos embereknek a szűk köréhez, akik eljutottak a világűrbe. A világ leggazdagabb embere kedden kora reggel rövid időre elhagyta a bolygót egy New Shepard rakéta fedélzetén, amelyet a Blue Origin, a Bezos által 2000-ben alapított űrvállalat tervezett és épített. A jármű korábban már 15 alkalommal repült, de még soha nem emberekkel a fedélzetén, ez volt a Blue Origin első utasszállító repülése, amelyet sok további követhet majd, a tervek szerint rendszeresen repülhetnek majd turisták a Blue Origin rakétáival. A mostani űrutazás azért volt különleges, mert Bezosék szerint ez volt az első alkalom, amikor egy magánfinanszírozású űrrepülőgép privát kilövési helyszínről magánszemélyeket indított az űrbe (itt azért van egy kis vita, néhány napja ugyanis Richard Branson hasonló, szuborbitális repülést hajtott végre cége, a Virgin Galactic űrrepülőgépének fedélzetén, Bezosék azonban úgy érvelnek, hogy Branson tulajdonképpen nem is ment az űrbe, mivel csak mintegy 55 mérföldes magasságba repült, ezzel nem lépte át a világűr határának tekintett Kármán-vonalat). Bezos cége szerint ez egy nagy lépés volt afelé, hogy emberek milliói éljenek és dolgozzanak az űrben. A New Shepard-utazásokat olyan ambiciózusabb projektek finanszírozására kívánják használni, melyek előkészíthetik az utat az emberek számára a Földön kívüli települések létrehozásához. A mai, sikeres utazásnak tőzsdei hatása is volt, alaposan megütötték ugyanis az űrversenyben szintén élen járó, Richard Branson vezette Virgin Galactic részvényeit.

Az a felejthetetlen három perc Jeff Bezos testvére, Mark Bezos mellett egy 18 éves holland gimnazista Oliver Daemen is a fedélzeten volt, akinek az apja fizette a harmadik helyet, illetve velük tartott még Wally Funk, egy 82 éves pilóta, aki az 1960-as években arra készült, hogy az űrbe repüljön, de végül nem kapott lehetőséget, mert nő volt. A csoport ottani idő szerint 9:12-kor...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés