Előfizetői tartalom

Ezekkel a befektetésekkel kereshetted idén a legtöbb pénzt a tőzsdén

Portfolio
Lassan itt van az év vége, és bár senki sem kérte, mégis kaptunk egy új koronavírus variánst a nyakunkba. A tőkepiaci bizonytalanságért elsősorban felelős omikron variáns megjelenése azonban koránt sem az egyetlen esemény volt, amely meghatározta a tőzsdék hangulatát az idei évben, hiszen az inflációtól kezdve, a kamatszint emelkedésén át, egészen a nyersanyag-raliig, napestig lehetne sorolni, hogy mikre figyeltünk idén. Összefoglalva az látszik a fontosabb tőkepiaci eszközök idei árfolyamváltozásán, hogy mondhatni nehéz volt melléfogni, hiszen a részvények, és a nyersanyagok is nagyot mentek, a kriptovalutákról már nem is beszélve.

Átmeneti vagy tartós az infláció? Meddig emelkedhet az olaj és a gáz ára? Jön a korrekció a tőzsdéken, ha a jegybankok leállítják a pénzpumpát? A csúcson vettem dogecoin és AMC-t, mit tegyek? Többek között ilyen, és ehhez hasonló kérdések merültek fel idén a befektetők körében, de a listát még hosszan lehetne folytatni.

Annak ellenére, hogy azért bőven voltak idén kérdések és bizonytalanság a tőkepiacokon, határozottan kijelenthető, hogy a fontosabb tőkepiaci eszközök árfolyama döntő többségben emelkedett idén, ráadásul több esetben nem is kis mértékben.

Az alábbi ábrán egyből szembetűnik, hogy gyakorlatilag a bitcoint leszámítva a Top10-ben kizárólag nyersanyagok találhatók, ráadásul elsősorban a mezőgazdasági nyersanyagok ára emelkedett a legnagyobb mértékben, de természetesen a sokat emlegetett földgáz és az olaj ára is jelentősen nőtt év elejéhez képest.

Miről szól még a cikk?

  • Megnéztük, hogy a klasszikus tőkepiaci eszközök közül melyek teljesítettek idén a legjobban.
  • Az etanol tarolt idén, de a mezőgazdasági nyersanyagokon is bőven lehetett keresni.
  • Indexek szintjén az amerikai tőzsdék év végére feljöttek az élmezőnybe.
  • A magyar tőzsde sztárja a Masterplast volt, viszont elsősorban az OTP húzta a BUX-ot.
  • Fair vagy nem, de megnéztük a kriptovalutákat is - magukért beszélnek az eredmények.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés