Előfizetői tartalom

Erős a pénzügyi szektor, de képes szembe menni az árral, ha esik a piac?

Bár az év első napját új mindenkori csúccsal köszöntötték az amerikai részvénypiacok, azóta az emelkedés megtorpant, és eső, majd emelkedő napok követték egymást. Ahogy az lenni szokott, vannak azért olyan szektorok, amelynek a lendülete nem akadt meg, sőt: továbbra is új csúcsokra tudtak menni. Ezek közé tartozik a pénzügyi szektor, amely már az ősz folyamán nagymértékben felülteljesítette a részvénypiac legszélesebb körben figyelt és vezető indexeit. A jó teljesítmény mögött a befektetők kockázatkerülése, valamint a pandémiából való kilábalás fundamentumokra gyakorolt hatásai vannak. A kérdés azonban az, hogy a szektor képes lesz-e egy állandóan napirenden lévő komolyabb piaci korrekció esetén is az árral szemben úszni. A választ a technikai elemzés segítségével keressük a szegmens néhány fontosabb tengerentúli részvényének segítségével.

Átültetnéd az elméletet a gyakorlatba? Érdekel a tőzsde, a kereskedés? Kezd el a gyakorlást! HF Markets demószámla letöltése itt. (X)

Minden évben lazacok millió kelnek útra és úsznak felfelé, az árral szemben, jellemzően mérsékelt övi folyókban. Ez a természet egyik csodája, amelynek során egy viszonylag egyszerű idegrendszerrel rendelkező hal képes arra, hogy egyrészt megtalálja az utat a szaporodás ideális helyszínére, ahol már kicsit sem sós a víz, és annak összetétele ideális az íváshoz. Egy lazac a sodrással szemben is képes akár napi 20 km-t megtenni, ügyesen kihasználva az örvényeket és a vízben lévő sziklákat, így csak a minimálisan szükséges erőfeszítést kell megtennie, hogy előrejusson. Ezáltal ezek a halak akár közel két hétig is képesek a tempót fenntartani, és ennek az időszaknak az a leginkább látványos része, amikor akár 3-4 méteres ugrásokkal a víz fölött képesek egy-egy vízesést, egyéb akadályt legyőzni.

A pénzügyi szektor részvényeinek sem volt könnyű dolga, amikor akár az ősz folyamán hetekig, akár az utóbbi hat kereskedési nap során az árral szemben, azaz elbizonytalanodó részvénypiaci hangulatban, akár esés során is emelkedni tudott. Összességében négy hónap alatt 5%-os felülteljesítést volt képes elérni a szektor az S&P 500-hoz képest. Ám a relatív grafikonon az is feltűnik, hogy már volt egy ilyen időszak októberben, de idővel az akkor felhalmozott előnyt is elveszítette. A különbség most az, hogy az emelkedés során maga a piac inkább lefelé tendált.

Erről szól még a cikk:

  • Juharszirup és vad vételek
  • Közel az ellenálláshoz a legnagyobb óriás
  • Relatív előnyben az egyik nagy túlélő
  • Izgalmas napok jönnek az igazán amerikai banknál

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés