Portfolio signature

Hova tartanak a nagy technológiai részvények?

Faluvégi Balázs
Sokáig a technológiai szektor, azon belül is a legnagyobb, Big Tech vállalatok részvényei voltak a legfontosabb vezető réteg az amerikai és a globális részvénypiacon. Bár a legszélesebb körben figyelt indexek még az idei év elején is képesek voltak új mindenkori csúcsokra mászni, nagyon sok ismert papír a szektorból erre nem volt képes. Pedig közép- és pláne hosszútávon nélkülük nehezen elképzelhető a trend folytatódása. Már csak azért is, mert a világ tíz legnagyobb értékű vállalatából hét (megítéléstől függően a Tesla-val együtt akár nyolc) közülük kerül ki. Ezeket néztük meg a technikai elemzés szemszögéből.

Átültetnéd az elméletet a gyakorlatba? Érdekel a tőzsde, a kereskedés? Kezd el a gyakorlást! HF Markets demószámla letöltése itt. (X)

Apple (AAPL)

Bár az iPhone és sok más csoda gyártója nemrég a világtörténelem első olyan vállalata lett, amelynek kapitalizációja elérte a 3 000 milliárd dollárt, azóta egy tekintélyes korrekcióba került Ennek előjele volt több disztribúció és egy elnyelő alakzat is az ellenállásról. Emiatt, ha tudja folytatni a trendet a Tim Cook vezette cég részvénye, akkor is egy bivalyerős szinttel áll szemben.

A trendvonal, a középtávú mozgóátlag és a legközelebbi támasz szinte teljes egybeesése azonban talán még keményebb dió a piacnak, ezért a trendkövetőknek egyelőre még nem kell nagyon aggódniuk. Mivel a volatilitás most a senki földjén van, ezért nem elképzelhetetlen egy komolyabb elmozdulás még januárban, de nem is arról van szó, hogy az ajtón kopogtat.

Erről szól még a cikk:

  • Apple: a senki földjén
  • Microsoft: masszív disztribúció
  • Alphabet (Google): kifújja magát a piac
  • Amazon: a támaszok tesztelése zajlik
  • Meta Platforms (Facebook): kicsit több a negatív jel
  • Taiwan Semiconductor: új távlatok nyíltak meg
  • Nvidia: meglepő csalódás

Kedves Olvasónk!

Támogasd te is a minőségi gazdasági tartalomgyártást!

Ez az elemzés a Portfolio Signature cikkei közé tartozik. A cikk folytatódik, de csak egyedi előfizetéssel olvasható.

A Signature tartalmakhoz való hozzáférés díja havi előfizetéssel 2 490 forint.

Signature előfizetés

Általános Szerződési Feltételek   |   Gyakran felmerülő kérdések