Előfizetői tartalom

Elvitte az infláció a magyarok összekuporgatott pénzét - hová lettek a kormánytól kapott százmilliárdok?

A lakossági megtakarítások fele olyan eszközökben hever (bankszámla, készpénz, lekötött betét), amelyeknél jellemzően esély sincs arra, hogy a jelenlegi inflációs környezetben megőrzik a reálértéküket. Nem csoda tehát, hogy bár nominálisan 1,4%-kal több megtakarításunk volt március végén, mint három hónappal korábban, reálértéken mintegy 2,7%-kal „lettünk szegényebbek” egy negyedév alatt. A választások előtti egyszeri állami kifizetések nélkül még rosszabb lenne a helyzet, de ezek sem robbantották fel a megtakarítások piacát: az első negyedév el nem költött, 1112 milliárd forintnyi friss megtakarításainak a 86%-a készpénzben vagy bankszámlán maradt, a kockázatvállalóbb eszközök közül pedig csak tőzsdei részvényekbe áramlott érdemben több tőke most, mint egy évvel ezelőtt.

Közzétette előzetes pénzügyi számlák statisztikáit a Magyar Nemzeti Bank. Ezek alapján a magyar háztartások bruttó (vagyis adóssággal nem korrigált) pénzügyi eszközei március végén 77 545 milliárd forintra rúgtak, ami egy év alatt 9,7%-os, három hónap alatt 1,4%-os gyarapodást jelent. Ebből az általunk megtakarításnak tekintett eszközök teljes állománya 43 142...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés